Szennyezett házhoz szállított hortobágyi palacsintákat talált a Nébih
A házhoz szállított ételek közül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 21 „hortobágyi” elnevezésű palacsintát vizsgált, a mikrobiológiai laboratóriumi eredmények hét esetben szennyezettséget jelző mikroorganizmust, kettőnél pedig úgy nevezett spórás baktériumot mutattak ki – közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint az eredmények hátterében egyebek mellett vélhetően hibás konyhatechnológia, az élelmiszerbiztonsági szabályok megszegése, valamint konyhahigiéniai hibák állhatnak. Mindezek miatt a hatóság az érintett vállalkozásoknál hamarosan élelmiszerbiztonsági ellenőrzést tart.
A Szupermenta projekt keretében vizsgált 21 hortobágyi palacsintából 10 klasszikusnak mondható húsos palacsinta, 11 pedig az úgynevezett speciális változat volt, amelyek fitt, light, fitnesz, illetve könnyű jelzőkkel rendelkeztek. Az utóbbi kategóriába sorolt élelmiszereknél kötelező tápérték jelölést is szerepeltetni. Ennek az előírásnak azonban 7 speciális palacsinta nem felelt meg a megvizsgált 11-ből.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy közvetlenül az ételek kiszállítása után az ellenőrök megmérték a palacsinták maghőmérsékletét és az élelmiszerbiztonsági szempontból meghatározó érték egy esetben sem volt megfelelő. Példaként említették, hogy volt olyan palacsinta, amit a gyártó által vállalt 0-5 Celsius-fok közötti hőmérséklet helyett 24,1 Celsius-fokosan szállítottak ki, ami a Nébih szerint súlyos élelmiszerbiztonsági kockázat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hogyan táplálkozzunk kánikulában? – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tanácsai
A nyár a lazítás, a nyaralás, a szabadtéri programok időszaka…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >