„Széndobálókat” keres a HEINEKEN Hungária
Fenntarthatósági témákra érzékeny egyetemistáktól, főiskolásoktól vár ötleteket ökológiai lábnyomának további csökkentésére a HEINEKEN Hungária. Az ebből a megfontolásból diákversenyt indító vállalat amúgy is élenjárónak számít ezen a téren, hiszen tíz év alatt 42 százalékot faragott le a gyártás során képződő széndioxid mennyiségéből.
Tavaly 5 százalékkal kevesebb széndioxid keletkezett a HEINEKEN Hungária gyártósorain, mint egy évvel korábban – a magyar leánycég ezzel is kiveszi a részét a vállalatcsoport „Csapoljunk jobb világot!” elnevezésű fenntarthatósági tervének megvalósításából, amelynek célja, hogy a HEINEKEN 2020-ra a világ legkörnyezetbarátabb sörgyártója legyen.
Ennek jegyében a cég az idén egészen újszerű platformot indít a környezet megóvása érdekében. Ennek magyar vonatkozása, az egyetemistákat, főiskolásokat megszólító Dobd a C-t! diákverseny célja olyan ötletek felfedezése és felkarolása, amelyekkel tovább csökkenthető a HEINEKEN Hungária széndioxid-kibocsátása.
„Folyamatosan új lehetőségeket keresünk, amelyekkel egyre kisebb lesz az ökológiai lábnyomunk, miközben vállalaton belül elsődlegesen a termelékenység javításával törekszünk a környezet megkímélésére” – mondta Pálfalvi Márta, a HEINEKEN Hungária emberi erőforrás és vállalati kapcsolatok területének igazgatója. A disztribúciós folyamatok 2017-es optimalizálásával például 27 százalékkal kevesebb kilométert futottak a szállítójárművek, ami hektoliterenként 12 százalékos megtakarítást hozott 2011-hez képest a kiszállításhoz köthető széndioxid-kibocsátásban. Ugyanezen a fronton az értékesítésben 2, a gyártásban pedig 5 százalékos csökkentést értek el éves szinten, utóbbi esetében 42 százalékkal tartanak alacsonyabb szinten, mint 2008-ban. Erre az időszakra vetítve a vízfelhasználás is jelentősen, 15 százalékkal mérséklődött, miközben szignifikáns előrelépés történt a szemétkezelésben: 2017-ben már a keletkezett hulladék 98 százalékát hasznosították újra.
„A versenyzőktől felszabadult kreativitást, vadonatúj látásmódot, világmegváltó ötleteket várunk, amelyekből a legjobbat meg is valósítjuk. A díjak mellett talán ez a legvonzóbb a megmérettetésben” – fogalmazott Pálfalvi Márta. A versenyre minimum két, maximum négy fős hallgatói csapatokat várnak, amelyek tagjai legkorábban a 2017-2018-as tanévben fejezik be felsőfokú tanulmányaikat. Az angoltudás perdöntő, hiszen ezen a nyelven kell elkészíteni az elődöntőben beadandó anyagokat.
Ezekből a szakértő zsűri választja ki a továbbjutókat, amelyeket egy erre a célra szervezett workshopon – a HEINEKEN Hungária szakembereinek segítségével – még behatóbb ismeretekkel vérteznek fel. Azért, hogy az angolul zajló, sajtónyilvános döntőben minél meggyőzőbben prezentálják ötletüket a zsűri előtt.
A győztes csapat tagjainak amszterdami látogatást szervez a HEINEKEN Hungária, továbbá gyakornoki pozíciót ajánl fel nekik. A dobogós helyezéseket elérők fesztiválbérleteket és -jegyeket kapnak majd. Jelentkezni a heinekenhungaria.hu/dropthec weboldalon lehet. A Magyarósi Csaba vloggerrel készített videóbrief pedig itt található.
Kapcsolódó cikkeink
Felvették a cseh szellemi örökség listájára a csehországi sörkultúrát
Felvették a cseh szellemi kulturális örökség listájára a csehországi sörkultúrát…
Tovább olvasom >Közel 5 milliárd euróval járul hozzá a spanyol gazdasághoz a Heineken
A Heineken 2023-ban 4,84 milliárd euróval járult hozzá a spanyol…
Tovább olvasom >Cseh sörgyárak nem szállítanak Oroszországba
A cseh sörgyárak nem szállítanak sört Oroszországba, többségük már 2022…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >