Na, nem a bejglisütési élményeimet szeretném megosztani, de mégis muszáj egy kis személyest. Ez a vezércikk ugyanis az utolsó, amit még nem 50 évesen írok. És bár sokan tudják rólam, hogy 126 évre tervezem e földi létet, azért sokszor hallom, hogy 50 felett már a B oldal forog – bár ezzel semmilyen formában nem tudok azonosulni. De akkor is, a tények makacs dolgok, és a matek sosem hazudik! – vezércikk a Trademagazin friss lapszámából.
Nekem a következő év minden nehézségével együtt ünnepi lesz! És nem csak azért, mert év elejéhez közel valamiféle rettegős szülinap következik, de azért is, mert például pont 50 éve lesz jövőre, hogy az én csodálatos Édesanyám kereskedő lett, és mind a mai napig az – sokak örömére. Hiszem, hogy minden taps, amit az elmúlt 25 évben kaptam, a Kollégáim, Partnereim mellett, az Ő és tanításának érdeme. A kitartás, alázat, ambíció, munkaszeretet, küzdés, igazságérzet, lelkesedés, támogatás, összetartás… sorolhatnám nagyon sokáig – mind olyan tulajdonság, amelyet, ha bármekkora részben is magamnak tudhatok, sokban Tőle kaptam, tanultam, amiért mindig hálás leszek!
De nem hagyunk most még túl sok érzelgősséget ezeknek a gondolatoknak, mert előbb ezzel a mostani számmal egy nagyon fontos évet zárunk le.
Ahogy minden eddigi év, úgy ez is, semelyik másikhoz nem fogható. Csúcsokat döntöttünk minden üzleti értelemben vett mutatóval: bevétellel, de sajnos minden költséggel is, azután eseményeinken való résztvevői számmal, a hirdetői kör bővülésével, és sajnos, a fluktuációval. Mi is készítettünk a jövő évre többféle forgatókönyvet, de egyelőre csak az A-verzióra készülünk, és megteszünk mindent azért, hogy ne kelljen a többire rápillantani sem. Ehhez persze az kell, hogy a Partnereinknél se kelljen előhúzni a többi tervet. Egy biztos: el fog telni a jövő év is, sőt pont olyan gyorsan, mint az idei. De sajnos, semmi másról nem tudjuk elmondani, hogy biztos.
Ebben a mostani számban többek között minden idők legnagyobb Business Days konferenciájának utolsó két napjáról és néhány átfogó kutatásról is beszámolunk. Ahogy a Magyar Termék védjegyes márkák listájáról, néhány nagykereskedelmi és importőr, disztribútor hirdetőpartnerünk eredményéről, és az idei legnagyobb élelmiszeripari kiállításon, a párizsi SIAL-on megtapasztaltakról, megtudott trendekről. Bemutatjuk az idei StarStore – Év Kereskedője díjasokat, és hirdetjük az összes jövő évi eseményünket, a legkisebbtől a legnagyobbig. Egy ráadás pedig már a címlapon is olvasható, megtiszteltetés számunkra, hogy 2024-ben, ismét a Trade magazint választotta a szervező Hungexpo a Sirha Budapest kiállítás hivatalos lapjának és kiemelt médiapartnerének!
Ez az elismerés, az idei 7× Business Superbrands és 6× MagyarBrands, a Magyar Terméktől átvett kitüntető díj, a Magyar Marketing Szövetségtől kapott kiállítási különdíj és a Business Days konferencián dr. Nagy István agrárminiszer úrtól átvett kitüntető oklevél, együtt kerül be idén a fa alá.
Ezzel kívánunk mi is minden kedves Olvasónknak, Partnerünknek csodálatos ünnepeket és egy közös sikerekben gazdag új esztendőt!
Üdvözlettel:
Hermann Zsuzsanna, főszerkesztő
Az anyag a Trademagazin 2022/12-2023/1-es lapszámában olvasható
Kapcsolódó cikkeink
10 éves az MMSZ Agrár- és Élelmiszer-marketing Tagozat
Jubileumi rendezvénnyel ünnepelte 10 éves évfordulóját a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Győztes lépések a magyar márkák világában – A MagyarBrands 2024-es kiválasztásának eredményei
Ahogyan a sakkjátszmában a győzelemhez, úgy az üzleti életben az…
Tovább olvasom >Jön a SIRHA BUDAPEST!
2026. március 3-án, pontosan egy év múlva, ismét megnyitja kapuit…
Tovább olvasom >További cikkeink
6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások…
Tovább olvasom >