Folyamatosan csökken a Tesco által termelt élelmiszerhulladék
A Tesco közzétette éves jelentését Little Helps Plan Közösségi Stratégiájáról, valamint ennek részeként beszámolóját a 2019/20-as pénzügyi év során a működése során keletkező élelmiszer-hulladék és -felesleg mennyiségéről – olvasható a Világgazdaság Online-on.
A beszámoló szerint az áruházlánc, az ENSZ 2030-ra kitűzött Fenntartható Fejlődési Céljait tíz évvel megelőzve, több mint felére csökkentette a működése során keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét 2016/17 óta. A riport rámutat arra is, hogy a Tesco Magyarországon az előző évhez képest 36, míg a 2016/2017-es bázisévhez képest 63 százalékkal kevesebb élelmiszer-hulladékot termelt, miközben négy év alatt több mint 60 millió adag ételnek megfelelő, összesen 24 253 tonna élelmiszert adományozott a rászorulóknak partnerén, a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül.
Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem csupán egy fejezete a Little Helps Plan Közösségi Stratégiának, amelyben az áruházlánc az intézkedéseit tartalmazó négy fő pillér mentén számol be az egyes területeken elért fejlődéséről. A vállalat a Termékek, Bolygónk, Munkatársak és Közösségek szekciókban osztja meg többek között, hogy milyen eredményeket ért el a csomagolóanyagok csökkentése vagy az éghajlatváltozás elleni, illetve a munkatársi egészségért és jólétért, valamint a sokszínűségért és befogadásért folytatott tevékenységek terén.
„Világszerte a megtermelt élelmiszer harmada vész kárba, miközben rengetegen még mindig éheznek. Ennek az óriási mértékű pazarlásnak a bolygónk látja kárát, hiszen az üvegházhatású gázok kibocsátásának 8 százalékáért az élelmiszer-pazarlás a felelős.
Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ezt a veszteséget a lehető legkisebbre csökkentsük. Ami mérhető, az kezelhető, ezért is biztatok minden élelmiszeripari vállalatot arra, hogy csatlakozzon hozzánk ebben a harcban, és hozzánk hasonlóan kövesse nyomon, illetve publikálja az élelmiszer-pazarláshoz kapcsolódó adatait” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója.
A Little Helps Plan kiemelkedő eredményei között szerepel továbbá, hogy a 2019/20-as évben 76 Tesco áruház adományozott élelmiszer-felesleget napi szinten, és a vállalat 8,5 millió darab, vagyis 33 tonna nehezen újrahasznosítható csomagolóanyagot vont ki kínálatából.
Az áruházlánc megújulóenergia-tanúsítványok szerint 100 százalékban átállt a megújuló energia használatára, és Ön választ, mi segítünk közösségi programja indulása óta több mint 230 milliót forinttal támogatta a helyi közösségeket. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >Padlóra viszi a drogériatermékek árait a Tesco
Több mint 150 már eddig is garantáltan alacsony árú háztartási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >