Szebeni Márton az AMC-nél folytatja
Január 26-ától az Agrármarketing Centrum Kht.-nál általános igazgatóhelyettesként folytatja pályafutását Szebeni Márton, a Hungexpo korábbi divízióigazgatója.Szebeni Márton 1984-ben került a Hung-expóhoz. Nevéhez fűződik többek között a Foodapest elindítása, és sok más agrár- és élelmiszerprofilú kiállítás szervezése.
– Az AMC-nél kettős feladat vár rám. Egyfelől a magyar élelmiszerek jelenlétének erősítése a hazai és a nemzetközi kiállításokon, vásárokon. Ez szerves folytatása az előző munkakörömnek, igaz, más megközelítésből, hiszen ezeken a rendezvényeken az AMC többnyire megrendelőként van jelen. Ezenkívül a közösségi, ágazati marketing koordinálása tartozik a feladatkörömbe, amely érdekes, összetett feladat – foglalja össze Szebeni Márton. – Konkrét célkitűzéseim közül kiemelném a minőségi magyar termékek belföldi pozíciójának javítását. Ennek keretében több új védjegy bevezetését is tervezzük. A másik fő célom a partneri kapcsolatok erősítése, méghozzá a hatékonyabb kiállítási jelenlétük érdekében. Szeretném erősíteni az AMC kommunikációját és sajtókapcsolatait is.
Szebeni Márton végezetül mindehhez hozzátette, hogy nagyon kedvezőek az első benyomásai: egy felkészült gárda áldozatos és összetett munkát végez a közösségi marketing színvonalasabbá tétele érdekében.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >