Százmilliós jótétemény rászorulóknak a Tranzit Csoporttól
A Szabó-család különös figyelmet fordít a gyermekeket ellátó egészségügyi intézményekre.

Szabó Miklós
„A társadalmi felelősségvállalás elengedhetetlen azoktól, akik megtehetik. Ez megnyilvánul konkrét segítségnyújtásban, a rászorulók vagy éppen civil szervezetek segítésében, de a mi felfogásunkban az is ide tartozik, hogy közel 1800 ember talál munkalehetőséget a cégeinknél. Kiemelt adózók vagyunk (éves szinten mintegy 6,5 milliárd forint adót fizetünk) és minden megtermelt eredményünket a vállalatba forgatjuk vissza”
– vallja Szabó Miklós, a debreceni székhelyű Tranzit Csoport alapító tulajdonosa.
„Felelősségünk van…”
– A cégünk az alapítása óta együtt él a környezetével, ami azt jelenti, hogy Kelet-Magyarországon több mint 60 telephelyen rengeteg településen vagyunk jelen termelői bázissal vagy termelőkkel kötött szerződés formájában. 32 éves fennállásunk óta a karitatív tevékenységünk fókuszában elsősorban mindig a rászorulók álltak. Gyermek- és egészségügyi intézményektől, a sérült embereket gondozó intézetek betegein és a bentlakásos otthonok ápoltjain keresztül, a daganatos gyerekek gyógyítására „felesküdött” országos Mosoly Alapítványig számos jó ügyet igyekszünk erőnkhöz mérten támogatni. Nálunk rendszeresek az adományok, az eszközbeszerzések, ezek a tételek napjainkra évi 100 millió forintot meghaladó nagyságrendűek. Kiemelt támogatói lettünk (50 millió forinttal) a debreceni városi segélyalapnak. Mindezek mellett rendszeres támogatói vagyunk a sport-utánpótlásnak, elsősorban az akadémiákon keresztül
– adott számot szerteágazó karitatív tevékenységükről a cégalapító, hozzátéve, hogy a közelmúltban írták alá a hosszú távú támogatási szerződést a KórházSuli Alapítvánnyal, a Láthatatlan Iskola Alapítvánnyal, és az InDaHouse Alapítvánnyal. Mindhárom civil szervezet a rászoruló, elesett gyermekek életének a szebbé, gondtalanabbá tételét tűzte a zászlajára, mégpedig az oktatáson keresztül.
Nem élhetnek burokban
Szabó Miklós arról is beszélt, hogy aktívan vannak jelen a környezetükben, és nemcsak a szakmai szervezetek munkájában.
„Ákos fiam a Tranzit Csoport vezérigazgatói teendői mellett a városi vagyonkezelő igazgatósági tagja, én pedig az agrárkamarában és a Baromfi Terméktanácsban is tevékenykedek. Mindezt azért csináljuk, mert úgy gondoljuk, hogy nem élhetünk egy burokban. Különösen az nem, aki ennyi embert foglalkoztat. Ezért több érintett településen csatlakozunk évről-évre a helyi önkormányzat rászorulóknak szervezett karácsonyi ajándékozási akciójához. Az már csak bónusz egy szülő számára, ha azt látja, hogy a szociális érzékenységet a gyerekei is örökölték. Szerencsére a fiunk és a lányunk számára természetes az, hogy a magánvagyonukból is támogassanak nehéz sorsú embereket”
– vallja Szabó Miklós, aki Debrecen díszpolgára.
Kapcsolódó cikkeink
Gyermekkórházakat támogat a MOHU a jótékonyságra felajánlott REpont palackok árából
Mintegy 230 millió forint támogatást juttatott a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási…
Tovább olvasom >Egymillió adag ételt adományoz a brit Aldi rászorulóknak a nyári szünetben
Az Aldi tovább bővíti jótékonysági kezdeményezései körét: a diszkontlánc vállalta,…
Tovább olvasom >A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >Milliárdos bevételkiesést szenvedhet el a dán élelmiszer-kereskedelem a súlycsökkentő szerek miatt
Akár 1,2 milliárd dán korona (130 millió euró) forgalomkieséssel is…
Tovább olvasom >Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >