Százhúsz milliárd forintnyi beruházás indul Kaposváron, fejleszt a Kométa
Százhúsz milliárd forint értékben két beruházás kezdődik meg Kaposváron, amelyek nyomán több mint hatszáz új munkahely jön létre a városban – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Sisecam csoport, majd a Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó vállalat kaposvári beruházásainak alapkövét.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/03/kometa-ok.jpg)
31 milliárd forintból bővít a Kometa
A török Sisecam csoport 85 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 14 milliárd forint támogatást nyújt és a 2024 végéig megvalósuló projekt nyomán 330 új munkahely jön létre Kaposváron. A vállalat a világ egyik legnagyobb üvegáru-gyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit mintegy 150 országba exportálja.
Beszédében Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a válságok évtizedét tudhatja maga mögött, hiszen a pénzügyi, majd a migrációs krízis után jött a koronavírus, illetve a világjárványt kísérő gazdasági nehézségek, most pedig háború tört ki a szomszédban.
„A kormány sikeres válaszokat adott a válsághelyzetekre, de a döntésekhez mindig higgadtságra, megfontoltságra és felelősségteljes viselkedésre volt szükség” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek fontos alapját adta az a politikai stabilitás, amely lehetőséget biztosított a nyugodt döntéshozatalra.
Emlékeztetett rá, hogy a kormány a járvány idején is ragaszkodott bevált gazdaságpolitikai stratégiájához, és a munkanélküliség finanszírozása helyett elindította minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját, amelynek nyomán a tavalyi lett a legsikeresebb év hazánk gazdaságtörténetében.
A miniszter emellett fontosnak nevezte, hogy Magyarország „Európa legversenyképesebb, legvonzóbb beruházási környezetét biztosítja”.
„Magyarország csak akkor lehet sikeres ország, ha a magyar emberek dolgoznak” – mondta, ígéretet téve arra, hogy a kormány folytatni fogja az adók csökkentését és a beruházások támogatását.
Az olasz többségi tulajdonú Kometa 99 Zrt. kapacitásbővítő fejlesztésének összértéke 31 milliárd forint, amelyhez az állam 11 milliárd forintos támogatást nyújt, így segítve a meglévő 733 munkahely megőrzése mellett 280 új munkahely létrehozását.
A külügyminiszter aláhúzta: a beruházás új dimenzióba helyezi a magyar sertéshús-feldolgozást, így a cég a jelenlegi 44 százalékos exporthányadát először 56 százalékra, majd kétharmadosra emelheti.
Ennek kapcsán a magyar élelmiszeripart méltatta, és rámutatott, hogy az ágazat teljesítménye tavaly 17 százalékkal nőtt és meghaladta a 4500 milliárd forintot, majd az idei év első hónapjában is 34 százalékkal bővült.
Szavai szerint ugyanakkor a szektorra az ukrajnai háború miatt nagyobb teher fog hárulni a következő időszakban, hogy bírja a növekvő termelési igényeket. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Álomáraktól az Árgaranciáig: 25 éves az első vidéki Tesco hipermarket
25 éves fennállását ünnepli a Tesco első vidéki hipermarkete Kaposváron.…
Tovább olvasom >Pékáru végzi leginkább a kukában, tartós élelmiszer és hús legkevésbé
A magyarok döntő többsége tudatos vásárlónak tartja magát, ennek ellenére…
Tovább olvasom >Ez a titka a Kométa 99 látványos tavalyi bevételnövekedésének
Tavaly 7 százalékkal 59,8 milliárd forintra növelte konszolidált nettó árbevételét…
Tovább olvasom >További cikkeink
Trendforduló a fiatalok körében: másképp gondol az alkoholmentes italokra a Z generáció
Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a HEINEKEN…
Tovább olvasom >3,3 millió forint gyűlt össze az OMV és a Máltai Szeretetszolgálat 2024-es kampányában
Az OMV Hungária és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat újabb sikeres…
Tovább olvasom >Az IKEA új Mobil Átvételi Pontjai közelebb hozzák az otthon kényelmét
Újabb lépést tett az IKEA annak érdekében, hogy a vásárlók…
Tovább olvasom >