Százféle portugieser kóstolható Pécsen
Harminc hazai és külföldi pincészet mintegy száz portugiesere kóstolható a 4. Portugieser du Monde borverseny szombati közönségnapján Pécsen, a Zsolnay Kulturális Negyedben.
A Baranyában elterjedt kékszőlő fajtára épülő borverseny kezdeményezője, a Pécsi Borozó magazin felhívására évről évre több bor érkezik a versenyre, és egyre több a külföldi pincészet a kóstolófesztiválon is. Az első versenyre 4 országból 62 bort neveztek, idén pedig már 9 országból érkeztek nevezések: 85 bort küldtek el Pécsre, a nevezések közel fele külföldről érkezett – közölték az MTI-vel a szervezők.
A borászok a pénteken zajló megmérettetésre fiatal, 2015-ös portugieserekkel, régebbi évjáratos portugieserekkel, legalább negyedrészben portugiesert is tartalmazó házasításokkal, valamint idén először portugieserből készített fehérborokkal, rozéborokkal és pezsgőkkel is jelentkezhettek.
A Portugieser du Monde egyik fő célja a fajta népszerűsítése a nagyközönség felé is, ennek érdekében szombat délután a közép-európai portugieser-termelők mutatkoznak be a Zsolnay Kulturális Negyedben, ahol a magyar termelők mellett horvát, német, szerb és olasz pincészetek portugiesereit is megismerhetik az érdeklődők.
A rendezvényről a www.pecsiborozo.hu/portugieser honlapon találhatók részletes információk. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: Budapest, Eger és Pécs az őszi utazók kedvenc városai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világelső somlói fehérbor a Concours Mondial de Bruxelles borversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Balaton és a kékszőlő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Összefogás a serdülő lányok sportban tartásáért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ősz, szüret és borvásár az Auchanban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: Így látják a különböző generációk a társadalmi címkéket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >