Száz érem született a csopaki pálinkaversenyen
Magas minőséget képviseltek a csopaki Pannon Pálinka és Párlatversenyre beküldött minták, amelyeket összesen száz éremmel díjazott a szakmai zsűri – mondta a Pálinkafőzők Egyesületének elnöke a verseny eredményhirdetéséről tartott sajtótájékoztatón pénteken Veszprémben.
Csalló Jenő elmondta: a versenyre 143 minta érkezett, ebből 33 bronz, 42 ezüst és 25 arany minősítést szerzett, ezen kívül hét különdíjat osztott ki a szakmai zsűri, a legjobbak pedig champion-díjban részesültek.
Az elnök emlékeztetett: korábban is szerveztek Csopakon hasonló versenyeket, de azokra mindössze pár tucat minta érkezett, az idei verseny, amelyre az ország tíz megyéjéből jöttek résztvevők, egyedülálló a színvonalát és a nevezők számát tekintve is.
Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora emlékeztetett: 2012-ben fogadta el a parlament a nemzeti értékek védelméről szóló törvényt, amelynek nyomán megkezdődött az értékek összegyűjtése és a pálinka az elsők között került a hungarikumok közé.
Hozzátette: a Hungarikum Bizottság pályázatainak célja a minőség és az értékek megismertetése, középpontba állítása. Ennek szellemében írták ki a Pannon Pálinka és Párlatversenyt is, amelyre a kereskedelmi és a magánfőzők is jelentkezhettek.
Ambrus Tibor, csopaki polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a díjkiosztó július 11-én lesz, ahol a helyi strand vendégei által odaítélt közönségdíj is gazdára talál majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >