Szavakkal nem lehet jóllakni! Együnk egymásért az Élelmiszerbank szervezésében

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 10. 15. 10:58

Október 16-31. között az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciót szervez, melynek célja az Egyesület működéséhez szükséges anyagi források biztosítása. Az akcióhoz várják a főzni, sütni szerető lelkes önkéntesek és éttermek jelentkezését.

Október 16-a az Élelmezés Világnapja. Az Élelmiszerbanknál ez a téli időszakra való felkészülés kezdetét is jelenti, amikor több százezer ember élelmezését kell segíteni az országban.

Szerencsére elérhető élelmiszerkészlet van bőven, hiszen az élelmiszerláncban még mindig több ezer tonnányi élelmiszer kerül megsemmisítésre, aminek az Élelmiszerbank egy részét még időben fel tudja fogni, és partnerszervezeteken keresztül el tudja juttatni az arra rászorulóknak. Ahhoz azonban, hogy a logisztikai költségeket fedezni tudják, anyagi forrásra is szükség van.

Október 16-31. között, az Élelmezési Világnapot követő 2 hétben, az Élelmiszerbank a biztonságos működéshez szükséges anyagi forrásait szeretné bővíteni, melyhez most olyan partnereket keres, akik az „Együnk egymásért” Adománygyűjtő Program szervezőiként felvállalják, hogy maguk készítenek finomságokat, támogatásért cserébe, amelyet az Élelmiszerbanknak ajánlanak fel.

Éttermek is segíthetnek!

Az akcióhoz éttermek is csatlakoznak, meghirdetve egy olyan időszakot, amikor vendégeik egy további desszert jelképes megvásárlásával támogatják az élelmiszer újra elosztásának folyamatát.

A Sodexo közel 20 éttermében a STOP Hunger menü választásával lehet az Egyesületet segíteni, a Spirit Étteremben pedig jótékonysági vacsorát tartanak október 24-én.

A jelentkezőknek a http://www.facebook.com/EgyunkEgymasert honlapon programjavaslatokat is adnak, továbbá itt történik a már felajánlott akciók népszerűsítése is.

A kampány kommunikációját fő médiapartnerként a Pesti Est és az Est Lapok segíti.

Az Egyesületnél bíznak benne, hogy az „Együnk egymásért” sikeres lesz, és megfelelő alapokkal tudnak nekivágni a téli szezonnak. Ehhez minden apró segítség számít, hiszen az Élelmiszerbank az élelmiszert nem veszi, hanem „menti”, így már kb. 2000 Ft-ból tudják biztosítani egy család egy teljes havi élelmiszerszükségletét.

Kapcsolódó cikkeink