Szárnyaltak tavaly a Nestlé magyarországi gyárai
A Nestlé Hungária Kft. 2018 után 2019-ben tovább növelte árbevételét, amiből oroszlánrészt, 15 milliárd forintot tett ki az exportnövekmény – mind a három hazai Nestlé-gyár túlszárnyalta előző évi teljesítményét. Az élelmiszeripari társaság 95 milliárd forint értékben exportált különböző termékeket 2019-ben, így árbevételének közel kétharmadát már a külpiacok adják.
Közel kétezer tonna, azaz 25 millió darab csokoládéfigurát állított elő a tavalyi karácsonyi szezonra az élelmiszeripari cég diósgyőri üzeme, ahol most a húsvétra készülnek gőzerővel. A Diósgyőrön készülő édességek 90 százaléka a külpiacokon talált vevőre. A magyar csokoládéfigura-üzem termelési volumene 2019-ben 11 százalékkal, exportjának mennyisége pedig 13 százalékkal nőtt és elérte az 1700 tonnát.
Nem rosszak a kilátásai a másik két magyar Nestlé-üzemnek sem. Az új beruházásoknak köszönhetően Szerencsen a kakaó- és kávépor-termelési kapacitás 12 százalékkal nőtt, így idén a gyár kibocsátása éves szinten elérheti a 40 ezer tonnát is. A büki állateledel-gyártó üzemben pedig 2018-hoz képest 23 százalékos termelésiérték-növekedést mértek, megközelítve a 200 ezer tonnát.
A Nestlé cégcsoport világszinten mért organikus növekedése 3,5 százalékos volt, elsősorban az USA piacának és az állateledel-üzletág kitűnő teljesítményének köszönhetően. A multinacionális óriásvállalat árbevétele 1,2 százalékkal 92,6 milliárd svájci frankra emelkedett. //
Kapcsolódó cikkeink
Sikeresen végeztek az első duális szakképzésben résztvevő diákok a Nestlé Hungária szerencsi oktatóközpontjába
Idén végeztek az első olyan diákok Szerencsen, akik a Nestlé…
Tovább olvasom >Maggi Magic Asia pirított tészták friss hozzávalókkal
Gyakran elgondolkodsz azon, hogyan dobd fel a kedvenc tésztáidat? Próbáld…
Tovább olvasom >Nestlé Fitness Cappuccino ízű gabonapehely-szelet
Cappuccino ízű gabonapehely-szelet fehér csokoládé darabokkal, tejbevonó talppal 12%, vitaminokkal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >