Számos újdonság lesz a nyolcadik villányi Rozé Fesztiválon
Számos újdonsággal – köztük magyar-horvát kulináris kalandozásokkal, illetve stifolder- és kulenversennyel – várják július 13-án és 14-én a mintegy 30 programot kínáló nyolcadik villányi Rozé Fesztiválra a látogatókat.
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint idén is a rozé bor karakteréhez illeszkedő fiatalos, lendületes programokat kínálnak a vendégeknek. Az ingyenes programsorozaton mintegy harminc borászat képviselteti magát.
Az idei újdonságokra térve közölték, hogy a közönség a magyar-horvát kulináris kalandozások és a határmenti régió borászatainak versenye mellett horvát néptáncbemutatón, illetve a délszláv ország borvidékeit bemutató kiállításon is részt vehet.
A Gasztroudvar látványkonyhájában a zgvacet elnevezésű horvát étel és a magyar tejfölös gombaragu kerül a középpontba. Szombat délelőtt a Diófás téren horvát-magyar főzőversenyt is tartanak.
Az összegzés kiemelte, hogy Villány lesz a házigazdája az első Határmenti Stifolder- és Kulenversenynek is, amelyre magyar oldalról Baranya megye, horvát oldalról Verőce-Drávamente megye és Eszék-Baranya megye amatőr stifolder- és kulenkészítői nevezhetnek saját készítésű kolbászféléikkel.
Július 14-én délután tartják meg a Rozémaraton elnevezésű jelmezes futóversenyt, amelyen a rózsaszínbe öltözött futók – zenés felvonulás kíséretében – három kilométeres távon mérhetik össze teljesítményüket.
A női és férfi kategóriában induló futóknak rozéfröccs, a gyerekeknek málnaszörp frissítőket is biztosítanak a verseny alatt. A zsűri nemcsak a gyorsaságot, hanem a jelmezek kreativitását is értékeli.
A vállalkozó kedvűek túravezető kalauzolásával szombat délelőtt járhatják be a Szársomlyó-hegyet, ahonnan páratlan kilátás nyílik a villányi borvidékre. A túrán minden résztvevőt borkuponnal jutalmaznak – jelezték a szervezők.
A közönség szórakoztatásáról pénteken a Péterffy Bori & Love Band, majd a Harold Zenekar, szombaton pedig a Vad Fruttik nagyszínpadi koncertje és a Ritmo de Conga Show latin bulija gondoskodik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ez lehet az oka a vörösbor-fogyasztás drámai visszaesésének
Az elmúlt években világszerte érzékelhető a vörösbor-fogyasztás visszaesése – és…
Tovább olvasom >Top 10 légitársaság, ahol a fedélzeti étkezés gasztronómiai élmény – Íme, a Food & Wine rangsora
A „repülős kaja” kifejezés sokáig egyet jelentett a középszerűség szinonimájával,…
Tovább olvasom >Alumíniumpalackos bort vezet be a brit Aldi
Április 14-től alumíniumpalackos saját márkás borral bővül az Aldi kínálata…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új elnökséggel és megújult célokkal folytatja a munkát az MLSZKSZ
Tisztújító közgyűléssel és szakmai konferenciával zárta a 2024-es évet a…
Tovább olvasom >A Promóciók napján átadásra kerültek az „Év Promóciója 2025” díjak
Idén 17. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében az…
Tovább olvasom >Elindult a Green Awards 2025
Elstartolt Magyarország legrangosabb fenntarthatósági pályázata, a Green Awards, a Portfolió…
Tovább olvasom >