Szamos: sikertörténet a konyhaasztal mellől

Nemcsak kiváló minőségű termékeikről, hanem arról is híresek, hogy a családi vállalkozásból mindenki kiveszi a részét, és akár a nap 24 órájában ezzel foglalkoznak. Honnan ez az elszántság és munkakedv?

Kelényi Szamos
Gabriella
tulajdonos
Szamos Marcipán

Kelényi Szamos Gabriella: – Apám mellett már gyerekként megtanultuk, hogyan kell marcipánrózsát készíteni. Igaz, hogy amíg ő csinált nyolcat, addig mi egyet, de az is eladható, szép volt. Nagyon szerettünk besegíteni, mert ha eladtuk a rózsákat, lett belőle pénzünk, elmehettünk moziba. Úgy nőttünk fel, hogy ekörül forgott minden, így mindig mindannyian benne voltunk az üzletben. Egy idő után például az én dolgom lett az adóigazolások megszerzése, ahogy az is, hogy a megrendelt rózsákat az országban mindenfelé kiszállítsam. Nekünk teljesen természetes volt, hogy mindent együtt csinálunk.

A Szamos kisvállalkozásból alakult át kft.-vé a 90-es években. Mára 500 főt foglalkoztatnak külföldön és itthon egyaránt. Ezek szerint a harmadik generáció is abba nőtt bele, hogy a vállalkozás az életük…

Kelényi Kolos
tulajdonos
Szamos Marcipán

Kelényi Kolos: – A feleségemmel, Zsuzsával épp az elmúlt héten indítottunk be egy miniprojektet: kifligyártásba kezdtünk és messengeren keresztül kaptuk az első rendeléseket a barátainktól. Erről eszembe jut hatéves koromból egy emlék, amikor vonalas telefonon vettem fel a cukrászdáktól a rendeléseket a marcipánokra. Nagyon pontosan fel kellett írni, ki mit kér, huszonnégy marcipánkutyát, vagy száz rózsát… Azóta eltelt 35 év, és most is ugyanezt csináljuk, csak az eszközök változtak. A Szamos egy elképesztő tempóban növekvő rendszerré vált, mire a testvéremmel megszülettünk. Nem volt két ugyanolyan év, amikor ugyanazokat a helyzeteket kellett volna megoldani: 5-10 évente teljesen átalakult az életünk. A termelés mellé megérkezett a kereskedelem, a vendéglátás, a cukrászdák megnyitása… mi aktívan egyetemistaként kapcsolódtunk be ebbe a folyamatba, ami állandó kihívások elé állít minket, folyamatos kreativitást igényel, és a családon belül mindenkinek ad lehetőséget.

Hol hozzák meg az üzleti döntéseket? Otthon, vagy az irodában?

K.Sz.G.: – Hosszú éveken át a konyhaasztalnál beszéltünk meg szinte minden, a Szamost érintő kérdést. Amikor a szüleim éltek, a mi családi házunkban, akkor az „értekezleteken” ott volt mindenki: a szülők, mi, a gyerekek. Ádám mondta egyszer (Kelényi Ádám, Kelényi Szamos Gabriella másik fia – a szerk.), hogy a Szamosról a legkomolyabb döntések a konyhában születnek. Valóban így van, sőt, ebből rendszert is csinálunk, olyannyira, hogy amikor új süteményt, új ízt találunk ki, a konyhában teszteljük a meghívott barátokkal. Apám azt nevelte belénk, hogy a minőség a legfontosabb. Ahhoz, hogy talpon tudjuk maradni, az kell, hogy ha valaki beleharap egy Szamos-termékbe, azt mondja, hogy na, ez az az íz, amit kerestem.

K.K.: – Nekem is sok olyan emlékem van, hogy ülünk a konyhaasztal körül és a cégről beszélgetünk. Ezek jó emlékek, hiszen együtt vagyunk ezeken az alkalmakon, közben pedig itt az én két pici gyerekem, akik már most nagy érdeklődést mutatnak a sütés-főzés iránt. Minden nap készítenek valamit, nagyon kreatívak, és ez boldogsággal tölt el.

Önök egyszerre családtagok és üzlettársak. Milyen a kapcsolatuk?

K. Sz. G.: – Szültem két fiút, felneveltük őket a férjemmel, Kelényi Gyulával. A két gyerek ég és föld – két külön világ. Kolos nagyon rám hasonlít, talán ezért van az, hogy mi ketten sokat harcolunk egymással az üzleti döntéseket illetően. Olyan dolgok miatt ütközünk, amik a generációs különbségekből adódnak. Ádám fiam a pénzügyi részét viszi a feladatoknak, vele nincsenek ilyen típusú ellentéteink, de családi harcok persze vele is előfordulnak. Mégis azt hiszem, hogy a Szamosban mindenkinek sikerült megtalálnia azt a területet, amiben a legjobb.

K.K.: – Anyuval nagyon sok időt töltünk együtt, hiszen – a mostani karanténos időszaktól eltekintve – együtt is lakunk. Családi vállalkozásban az ilyen típusú együttműködés gyakran nehezítő tényező. Nem könnyű együtt kezelni a családi viszonyokat, mert egy bizonyos méret felett már olyan komplex a rendszer, hogy az bizony akár árnyékot is vethet a családi együttműködésre. Mi ezt úgy próbáljuk feloldani, hogy elvágólag kezeljük, elkülönítjük a felelősségi köröket. Úgy gondolom, jól együttműködni generációkon belül házastársaknak a legkönnyebb, bár természetesen kompromisszumokat ott is kell kötni. Anyunak is könnyű volt apuval jó kompromisszumokat kötni, de sokszor ők sem úgy döntöttek, ahogy a szüleik tették volna. Azt látom, hogy az az egészséges, ha egy cégen belül egy-két személy szorosan együttműködve hoz döntéseket, az viszont nem szerencsés, ha szülő és a gyerek ugyanazon területen dolgoznak. Mivel mostanra a Szamos hatalmas céggé nőtte ki magát, le tudtuk osztani, ki miért legyen felelős.

Gabriella, milyen visszatekinteni az elmúlt évtizedekre? Ha a legjobb dolgot kellene kiemelnie, mi volna az?

K.Sz.G.: – Tizennyolc éves korom óta voltunk együtt a férjemmel, és minden nap örömöt jelentett vele. Ha visszatekintek az elmúlt öt évtizedre, elmondhatom, hogy csodálatos életem volt mellette. Mindig dicsértem Gyulát, csak jót tudok róla mondani, és ha most megkérdezik, ki volt ő, akkor azt mondom: „Ismeritek a Szamos marcipánt? Az a férjem.” Sajnos egy éve már nincs velünk. Mi­előtt elment, évekig betegeskedett. Még az ő életében alapítottunk egy holdingot, s úgy hozta a sors, hogy ennek én vagyok a vezérigazgatója. Ádám azt mondta, „Anya, úgyis az van, amit te akarsz, vállald el a vezetését!” Gyorsan meg is néztem a Google-ben, hogy mi az, hogy vezérigazgató. Ádám a pénzügyeket intézi, Kolos mentorálja az egészet, én pedig az arculat, a brand kapcsán hozok döntéseket. Most is éppen a szaloncukor új csomagolásán dolgozom. 71 éves vagyok, de minden napot munkával töltök. Anyám 96 évesen halt meg. Egy nap azt mondta, elfáradt, nem kel fel többet. Lefeküdt, elaludt és így ment el közülünk. Lehet, hogy egyszer én is azt fogom mondani, hogy kész, elég volt, és akkor meglesz az igazi generációváltás.

Valóban, hiszen a Szamosnál nem beszélhetünk hagyományos generációváltásról, legfeljebb a generációk együttműködéséről. Hogyan tudják egyszerre megtartani mindazt, ami a Szamost Szamossá teszi, és közben „modernizálódni”, megfelelni a változó igényeknek?

K. K.: – A világ folyamatosan alakul körülöttünk. Teljesen megváltoztak a fogyasztói szokások, a közönség, az elvárások. A kávézás ma teljesen mást jelent, mint tíz éve, főleg a fiatalok körében. Nekünk mindig is erősségünk volt a míves enteriőr, a békebeli hangulat. Ez a stílus a mai napig vonzó, és elválaszthatatlanul hozzá is tartozik a Szamoshoz, de innováció, fejlődés nélkül nem lehet lépést tartani a piaccal. Így aztán rengeteg mindenen változtattunk. Tekintgetünk a csökkentett cukortartalom felé, a mousse-ok, a macaronok is egyértelműen jelzik a nyitást. A Parlament melletti kávézónkban már nem a klasszikus, asztalnál felszolgálós stílus dívik: itt már a pultnál kell rendelni. Ugyanakkor a klasszikus enteriőrt meghagytuk, mert ez a fiatalok számára is vonzó. Piacra dobtuk táblás csokoládé-válogatásunkat, ami ugyancsak nagy siker lett, talán azért, mert a slágersüteményeink ízei köszönnek bennük vissza. Bármibe is fogunk, mindig azt nézzük, hogyan tudjuk az új termékekbe belecsempészni azokat az értékeket, amivel a családunk rendelkezik. Folyamatosan kombinálunk abból a tudástárból, amit az elmúlt évtizedek alatt felhalmoztunk, s ebből születnek meg a friss új dolgok.

K. Sz. G.: – Kolos, ne felejtsd el megemlíteni, hogy a Parlament melletti kávézónk emeletén egy csokoládémúzeum is helyet kapott. Ennek minden darabját a férjem gyűjtötte. A tárlat maga a múlt, és mindaz, amit a csokoládé jelentett az elmúlt két-háromszáz év alatt. A modern kávézó feletti múzeum jól példázza, milyen jól megfér egymás mellett régi és új.

 …és itt kapott helyet a csokoládéiskola is…

K. Sz. G.: – …ami nagyon szerencsés döntés volt, mert rendkívül népszerű lett! Rengetegen jönnek a kurzusokra, és azok közül, akik elvégezték, többen is nyitottak saját csokoládéboltot. Engem ez nem zavar, sőt, nagyon örülök neki, mert úgy vélem, egyrészt az a jó, ha minél többen öregbítik a csokoládé hírét, másrészt a konkurencia mindig előrevisz, mert nem hagyja nyugodni az embert.

Ahogy mesélnek, az az érzésem, minden döntésük jól sikerült…

K. Sz. G.: – Sokszor gondolkodtam azon, miért tudtunk idáig eljutni. Azt hiszem, a férjem fogalmazta meg tökéletesen a lényeget: azért, mert az emberek érzik, hogy jó szándékúak vagyunk. Ez a karantén nagyon jó dolog. Gyönyörű helyen lakom a Széchenyi-hegyen. Minden reggel ráülök a szobabiciklire, utána tornázom, aztán nekilátok telefonálni, méghozzá a sószobából. Mindig van mit intézni, csinálni. Folyamatosan tartom a kapcsolatot az üzletekkel. Nekünk az egész életünk a Szamosról szólt. Emlékszem, hányszor kiáltottam fel nyaralásaink alatt a férjemnek: „Gyula, bejött a repülőjegyek ára!” – mert megláttam egy kirakatban, egy cukrászdában, vagy bárhol egy jó ötletet, és tudtam, hogy ha azt én otthon megvalósítom, az nyereséges lesz. Nekünk most az a célunk: a menedzsment azon dolgozik, hogyan tudnánk kicsit lejjebb vinni az árainkat, hogy még többen és még többször meg tudják venni a termékeinket. //

Gyarmati O.