Szamócaszámláló drón segít megbecsülni a termést
Szamócaszámláló drónt fejlesztettek ki a belgák – írja az agrarszektor.hu. A Flanders Make nevű feldolgozóipari kutatóintézet olyan repülő drónt hozott létre, ami a mesterséges intelligenciájának köszönhetően a levegőből képes megszámolni a bogyókat. A kutatók szerint ez a fejlesztés nagy segítséget jelenthet a termelőknek, mivel pontosabb becsléseket tesz lehetővé a terméshozamokat illetően.
A Flanders Make korábban olyan drónokat fejlesztett ki, amelyek képesek önállóan leltárazást végezni egy raktárban. Emellett olyan algoritmust alkottak meg, amely a kamerák és a szenzorok képes segítségével képes megszámolni egy parcellán a virágokat és a gyümölcsöket, hogy aztán ezekből hozambecsléseket csináljon – írta meg a Future Farming.
– Ebben az esetben virágzó szamócákról készített légifelvételeket gyűjtöttünk. Az algoritmusunk ezeket elemezte, majd megszámolta a látható gyümölcsöket és virágokat – mondta el Rob Heylen, a Flanders Make egyik kutatója.
Mivel a kutatás során a kutatók maguk is felmérték az adott terepet, képesek voltak megállapítani a digitálisan felismert virágok száma és a tényleges virágmennyiség közötti különbséget. Ezáltal ismertté vált az algoritmus hibahatára, és így a kutatók képesek lettek arra is, hogy sebtiben gyűjtött drónos felvételek alapján nagy pontossággal határozzák meg a virágok tényleges számát.
Az applikációt a Flanders Make a Belga Kísérleti Gyümölcstermesztési Központtal együttműködve hozta létre. A központ korábban elindított egy projektet, aminek keretén belül egy három hetes időintervallum alatt manuálisan is megszámolták a szamócavirágokat. A drónnak köszönhetően ez most már sokkal gyorsabban fog menni.
A Flanders Make közleménye szerint ahhoz, hogy az üzleti világ is elfogadja az új drónos applikációkat, az kell, hogy azok mesterséges intelligencián alapuljanak. Ez a technológia ugyanis lehetővé teszi, hogy a drónok teljesen önállóan végezzenek el bizonyos feladatokat, vagy hogy villámgyorsan elemezzék a begyűjtött képeket. (Szedlák Levente, agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Az NKFH az országos szamócaellenőrzésnél csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabott ki
Lezárult a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) négy héten…
Tovább olvasom >Szamócaellenőrzéseket tartott a Nébih a jogszerű őstermelői értékesítés védelme érdekében
Május második felében fokozott szamócaellenőrzéseket végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.…
Tovább olvasom >Ellenőrzés alatt a szamóca: a Nébih fellép a tisztességtelen árusítás ellen
Fokozott szamócaellenőrzést tartott május második felében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >