Szállodát nyit októberben az Orangeways

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 02. 12:04

A második legnagyobb árbevételű magánbusz-társaság, az Orangeways Zrt. új stratégiával vág neki a következő éveknek, ennek egyik markáns eleme, hogy októberben szállodát nyitnak.

A működési körülmények romlása miatt volt szükség a stratégia újragondolására. A Világgazdaság cikke szerint a cég a buszait 2007-ben vásárolta svájcifrank-alapú lízing konstrukcióban, egy jármű 100 millió forintba került (összesen 79 géppel dolgoznak), az akkori árfolyam 160 forint volt.

Az Orangeways a franksokkra viszonylag korán és rugalmasan tudott választ adni, amit mi sem mutat jobban ,mint hogy a 2010-es árbevétel a tervezett 1,2 milliárd forint helyett 2 milliárd forint volt. A cég működését segítette, hogy a cég finanszírozói a körülmények ismeretében a hitelkonstrukciók átalakításával és átütemezésével segítették.

A szervezeti felépítés is megváltozott, egy holdingszervezetet alakítottak ki, külön cég van például a járművizsgáztatásra. A költségcsökkentő lépések részeként saját karbantartóbázist hozott létre az Orangeways. Az utaskényelem további növelésére is komoly hangsúlyt fordítottak, jelenleg már minden buszon elérhető az internet-szolgáltatás, sőt saját márkájú energiaital is kapható már.

Új lehetőséget teremt a társaság számára, hogy 2012 végéig több városban is lejár a busztársaságok közszolgáltatási szerződése, vagyis ezzel együtt bővülhetnek az alvállalkozói lehetőségek. A helyközi szállításnál már bonyolultabb az ügy, hiszen a Volán-társaságok monopolhelyzete 2013-ig fennmaradhat, a kormány 2009-es döntése értelmében – írja a portfolio.hu.

Kapcsolódó cikkeink