Szállodaszövetség: rövid távon csökkentik az utazási kedvet a terrorcselekmények
Rövid távon általában csökkentik az utazási kedvet a terrorcselekmények, de hogy hosszabb távon milyen hatásuk lehet, azt csak több hónap múlva lehet majd megmondani – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke pénteken az MTI-nek.
Niklai Ákos a francia nemzeti ünnepen csütörtökön elkövetett nizzai terrorcselekmény kapcsán arról beszélt, hogy az események közvetlen hatására az utasok lerövidítik az adott országba tervezett utazásuk tartózkodási idejét, illetve kevesebben utaznak el. Jelezte: azt, hogy az esemény csak Franciaország turizmusára hat-e ki, vagy más országokéra is, csak több hónappal az események után lehet megmondani.
Kifejtette: a rendszeres terrorcselekményeknek a beutazó forgalomra később lehet kimutatható hatása, mert az adott ország kockázatos úti céllá válik. A korábbi párizsi és brüsszeli eseményeket követően a statisztikák szerint az adott országok szállodáinak foglaltsága nem érte el az egy évvel korábbi szintet. Az év első 5 hónapjában Brüsszelben csak 19 százalékponttal, Párizsban 10 százalékponttal csökkent a szállodák foglaltsága.
A szállodaszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is biztonságos úti cél. A magyarok szívesen keresik a környező országok nyaralóhelyeit és a belföldi úti célokat.
A magyarországi beutazó forgalomról elmondta: statisztikáik szerint májusban lelassult a beutazás növekedése, sőt Budapesten és a Balatoni régióban egyaránt csaknem 2 százalékkal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >Mol Limo: a legutóbbi három hosszú hétvégén a magyarok legnépszerűbb belföldi célpontja a Balaton volt
A hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a Balaton, a külföldieké…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >