Szállodaszövetség: nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő a magyar szállodák teljesítménye
Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő évet zártak a magyarországi szállodák tavaly: a kelet-közép-európai régióban a második legmagasabb volt az egy kiadható szobára jutó bruttó szobaár-bevétel (Revpar) mutatója Ausztria után, Csehország előtt – tudatta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) keddi közleményében.
A szervezet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2018-as ágazati adatait idézve közölte: a jelentés szerint a kelet-közép-európai régióban (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország) a magyarországi szállodák Revpar mutatója (65,8 euró) a második legmagasabb volt Ausztria (79,2 euró) után és Csehország előtt (62,1 euró).
Kitértek arra is, hogy 2018-ban a 10 évvel korábbi időszakhoz képest több mint 60 százalékkal nőtt a szállodai vendégéjszakák száma, meghaladta a 23 milliót. Ez az összes kereskedelmi szálláshelyen regisztrált vendégéjszakának a 75 százaléka. A külföldiek esetében még magasabb az arány, 82 százalék.
Tavaly 2017-hez viszonyítva, országos szinten 8,9 százalékkal nőtt a szállodák összes bevétele, így meghaladta a 453 milliárd forintot. A szobaárbevétel 7,5 százalékkal lett magasabb, megközelítette a 266 milliárd forintot. Az összes bevétel 49,2 százaléka, a szobaárbevétel 55,6 százaléka realizálódott a fővárosi hotelekben – írták.
Tavaly a beutazásban meghatározó szereppel bíró országok közül átlagot meghaladó növekedést mértek Ukrajna (+33,4 százalék), Kína (+14,7 százalék), az Egyesült Államok (+12,5 százalék), Izraela (+12,3 százalék), Spanyolországa (+11,8 százalék) és Romániáa (+5 százalék) esetében. Figyelemre méltó a szállodaszövetség szerint, hogy Indiából és a Koreai Köztársaságból is több mint 18 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.
A Budapest-Közép-Dunavidéki régió 2018 évi vendégforgalma 10,4 millió vendégéjszaka volt, ez az országosnak 45 százaléka, a bruttó átlag szobaár itt közel 26 ezer forint volt. A második legnépszerűbb régió a Balaton, ahol 4 millió vendégéjszaka volt, bruttó 16 700 forintos átlagárral. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az Észak-magyarországi régió szállodái, ahol a bruttó átlagár 19 109 forint volt tavaly – közölte a MSZÉSZ. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >