Szállodaszövetség: nem kell változtatni a SZÉP-kártya adózásán
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt javasolja, hogy ne változtassanak a SZÉP-kártya adóterhein, döntően a kis- és középvállalatok által működtetett hotelek és munkahelyek védelme érdekében.
A szövetség által az MTI-hez kedden eljuttatott állásfoglalás szerint aggodalommal fogadták azt a hírt, hogy a béren kívüli juttatások adóterhelése januártól az eddigi összesen 35,7 százalékról 51,17 százalékra emelkedne. A szakmai érdekképviselet számítása szerint ez a Széchenyi Pihenőkártya esetében közel 16 százalékpontos emelkedést jelent.
A Széchenyi Pihenőkártya az elmúlt kormányzati ciklusban sikeres gazdaságélénkítő programnak bizonyult a turizmus területén, és nagyban hozzájárult a belföldi turisztikai kereslet erősítéséhez – hívja fel a figyelmet a szövetség.
Számításuk szerint a mintegy 1 millió kártyatulajdonos a döntően vidéki, hazai tulajdonban lévő gyógy- és wellness szállodákat vette igénybe. Ennek köszönhetően ezekben a hotelekben, az utóbbi években lényegesen nőtt a vendégek száma, emelkedett a kihasználtság.
A jelentős állami és EU támogatással épült szállodák fenntartható működését veszélyezteti a SZÉP-kártya adóterhelésének tervezett emelése, emellett azzal is számolni kell, hogy a forgalom és a jövedelmezőség várható csökkenése a szállodaiparban és a turizmusban a foglalkoztatottak számát is negatívan érinti – fogalmaz állásfoglalásában a szakmai érdekképviselet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >