Szallas.hu: többször, rövidebb ideig utaztak el a magyarok a nyáron
Rövidebb ideig és gyakrabban utaztak el az elmúlt 3 hónapban a magyarok, minden második belföldi szállásfoglalás csupán 1 vagy 2 éjszakára szólt – derült ki a Szallas.hu legfrissebb statisztikáiból.
Az MTI-nek csütörtökön elküldött elemzés szerint azonban a turisztikai szektor így is jobban teljesített, mint tavaly: a harmadik negyedévben 8 százalék feletti volt a növekedés.
Tavalyhoz képest a 3 és annál hosszabb időszakra szóló kikapcsolódások aránya csökkent idén július-szeptemberben.
Inkább többször, de rövidebb időre utaztak pihenni a magyarok, jellemzően valamilyen Balaton-parti településre. Ebben fontos szerepet játszott a szeptemberi nyár is, hiszen az olykor 30 fokos őszi hétvégéken sokan döntöttek úgy, hogy 1-2 napos pótnyaralásra utaznak – mondta Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője a közleményben.
Az elmúlt negyedévben minden negyedik belföldi foglalás apartmanra érkezett. A foglalások értéke széles skálán mozgott: akadt 1372 forintos foglalás és 1,8 millió forintos is. Egy átlagos kikapcsolódásra 54 297 forintot költöttek, ami 2 százalékos bővülés az elmúlt év hasonló időszakához képest. A növekedésben szerepet játszik az is, hogy a SZÉP-kártyák 20 százalékkal gyakrabban kerültek elő fizetéskor, és ezekben az esetekben az átlagérték is magasabb, 61 580 forint volt – tette hozzá.
A legtöbb vendég Siófokot választotta, Budapest a 2., Hajdúszoboszló a 3. helyen végzett. A három város évek óta vezeti a top 10-es listát a július 1-jétől szeptember 30-áig tartó időszakban. Az élbolyban egy jelentős változás figyelhető meg: a tavalyi 4. Balatonfüred egy helyet csúszott a népszerűségi listán, helyét Eger vette át. A belföldi turisztikai forgalom közel 50 százalékát népszerűségi sorrendben Somogy, Veszprém, Heves, illetve Pest megye adta.
Az év hátralévő részében a belföldi vendégforgalmat a wellness típusú kikapcsolódás alakítja: dinamikusan nő októbertől a wellness-csomagajánlatok iránti érdeklődés, a legvonzóbb célpontok sorrendben Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Gyula, ahol többnyire 3 és 4 csillagos szállodákban foglalnak a magyarok 2 személyre, átlagosan 2,5 éjszakára, 78 ezer forint értékben – mondta a Szallas.hu szakértője. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: idén tovább erősödnek a last minute szállásfoglalások
A szállásfoglalások többsége 1-2 éjszakára szólt tavaly, a magyar utazók…
Tovább olvasom >Szallas.hu: szilveszterkor Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb a belföldi utazók körében
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a…
Tovább olvasom >Budapest és Eger vezetik a karácsonyi úti célok listáját a belföldi utazók körében
A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint Budapest és Eger továbbra is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >