Szallas.hu: többen utaznak az ünnepek alatt, mint tavaly
A drágulás ellenére is többen utaznak el az országon belül az ünnepek alatt, mint az elmúlt években: a karácsonyi időszakra szóló, december 19-ig beérkezett foglalások száma 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest a Szallas.hu szállásfoglaló portál adatai szerint.

Az egy főre jutó, egy éjszakára szóló átlagár 16 ezer forint
Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint karácsonykor Budapest, szilveszterkor és a jövő év elején pedig Eger a legnépszerűbb település a Szallas.hu-n foglaló vendégek körében.
Az egy főre jutó, egy éjszakára szóló átlagár 16 ezer forint, 23,5 százalékkal több, mint tavaly és 45 százalékkal drágább, mint 2019-ben.
A karácsonyt otthonuktól távol töltők fele wellness-szálláshelyet választott. A foglalások 48 százaléka hotelbe, 23 százaléka apartmanba, 16 százaléka vendégházba, 10 százaléka panzióba, 3 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szól.
Budapest, Hévíz, Eger, Gyula és Zalakaros eddig a legnépszerűbb úti cél, a top 10-es ranglistára még Cserkeszőlő, Pécs, Siófok, Hajdúszoboszló és Szeged került fel. A legnagyobb hazai turisztikai régiók közül karácsonykor Észak-Magyarország (20,55 százalék), a Balaton (15,46 százalék), és a Dél-Alföld (13,95 százalék) részesül legnagyobb arányban a foglalásokból. Az észak-magyarországi régióban pedig Eger, Miskolc, Szilvásvárad, Parádfürdő, Egerszalók és Miskolctapolca a legkeresettebb.
Szilveszterre is többen kelnek útra: tavalyhoz képest több mint duplájával nőtt eddig az előfoglalások száma, de 2019-hez képest is 20 százalékos a bővülés. A legtöbben Egerben, Szegeden, Pécsett, Gyulán és Siófokon koccintanak éjfélkor.
Az új év első két hónapja is bizakodásra ad okot az adatok alapján, már most kétszer annyi foglalás áll bent, mint tavaly ilyenkor, 2019-hez viszonyítva pedig csaknem 10 százalékkal nőtt az előfoglalási arány – közölték.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
MTÜ: a magyar turizmus az elmúlt években történelmi rekordokat ért el
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eurostat: közel egymillió éjszakát töltöttek online foglalt uniós szálláson 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hostelbárok köré épül az új utazási trend
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Nestlé „Stolen KitKat Trackerrel” vadássza a 12 tonnás csokirablás nyomait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyszerűbbé vált a SZÉP-kártyás juttatások felhasználása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

