Szallas.hu: tíz százalékkal nőtt a belföldi turizmus a második negyedévben
Mintegy 10 százalékkal bővült a második negyedévben a belföldi turizmus az előző év hasonló időszakához képest – derült ki a Szallas.hu legfrissebb statisztikáiból.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint részben a piacbővülés, részben pedig a hotelek népszerűségének növekedése miatt az átlagos foglalási érték jelentősen, több mint 40 százalékkal nőtt 2016 második negyedévében, így meghaladta az 50 ezer forintot.
A második negyedévben a legnépszerűbb település Budapest helyett Siófok volt, míg a dobogó 3. helyén Hajdúszoboszló végzett. Siófok a nyári szállásfoglalások alapján az elkövetkezendő hónapokban is megtartja első helyét, míg a 2. és 3. Hajdúszoboszló és Balatonfüred lesz. A legnépszerűbb nyaralóhelyeken az átlagárak is ennek megfelelően alakulnak, egy éjszakáért a legtöbbet sorrendben Siófokon, Hajdúszoboszlón, Balatonfüreden, Zamárdiban, majd Balatonlellén kell fizetni minden szálláshely-kategóriában.
A portál adatai szerint a tavaszi kirándulások helyszínei között népszerű volt Lengyelország, Románia és Csehország. A következő negyedévben a külföldi foglalások között egyértelmű Horvátország fölénye: a top 10-es településlistán 7 helyet a horvát tengerparti nyaralóhelyek foglalnak el, a legnépszerűbb úti cél Vir.
A legnépszerűbbek az apartmanok voltak a második negyedévben, minden 4. foglalás ide szólt, viszont a hotelek népszerűsége nőtt a legnagyobb mértékben az előző év hasonló időszakához képest. A 2 csillagos szállodák megduplázták, a 4-5 csillagos szállodák 11 százalékkal növelték vendégeik számát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Megújult a szálláshelyek minősítési rendszere
Miközben a magyar turizmus soha nem látott rekordokat dönt, a…
Tovább olvasom >Egy kutatás szerint érdemes Budapestre többször visszatérni
Kutatást készített a Danubius Hotels a budapesti szállodáikba látogató külföldi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >