Szállás.hu: négyszeresére nő a forgalom a magyarországi szálláshelyeken Húsvétkor
Több mint a négyszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a húsvéti hosszú hétvégén az áprilisban szokásos adatokhoz képest, a tavalyi húsvéti időszakhoz viszonyítva pedig 87 százalékos a bővülés. Az átlagos foglalási érték 53 ezer forint, és jellemzően két éjre szól – derült ki a Szállás.hu foglalási adataiból.
A szállásfoglaló portál MTI-nek küldött keddi közleményében kiemelik: minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendeznek, ezek átlagértéke 78 ezer forint. A legkedveltebb szállástípusok az apartmanok (25 százalék), a vendégházak (23 százalék) és a panziók (17 százalék), a kikapcsolódásra vágyók kétharmada ezek valamelyikébe foglalt szállást.
Közölték: Eger, Hajdúszoboszló és Gyula a legkeresettebb úti célok, de Budapesten, Siófokon és Szegeden is sokan töltik majd a húsvétot. A legnépszerűbb belföldi települések tízes listáján még Nyíregyháza, Pécs, Hévíz és Miskolctapolca szerepelnek. A megyék közül Heves (13 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (11 százalék) és Veszprém (8 százalék) részesül a legnagyobb arányban a forgalomból. A legtöbb turistát sorrendben a Hollókői Húsvéti Fesztivál, az egri vár és a Nyíregyházi Állatpark vonzza a Szallas.hu adatai szerint.
A magyarok körében egyre népszerűbbek az ünnepi hosszú hétvégék is az üdülésre, jól példázza ezt a mostani kiemelt időszak is, az ismert wellness-szállodák már kitették a megtelt táblát – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere a közleményben. Hozzátette: a hosszú hétvégén nemcsak a párok, hanem a családok és baráti társaságok is útnak indulnak. Foglalásonként az átlagos létszám 3,4 fő. A szállásadók húsvéti fogásokkal, főtt sonkával, tojással, kaláccsal várják vendégeiket – ismertette. Népszerű programok még a népi játékok, a tojásfestés, az állatsimogatás és a tojáskeresés is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Húsvét után sem enyhült az utazási láz
Húsvét után sem enyhült az utazási láz, április 17-27. között…
Tovább olvasom >Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >További cikkeink
Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >Catering a köbön – A nap videója
Szakácsok és pincérek csapata készít és szolgál fel naponta háromszor…
Tovább olvasom >