Szallas.hu: idén is keresik a legvonzóbb turisztikai célpontokat
Idén is lehet voksolni az Év Szállása versenyen, a 2015-ös megmérettetésen közel 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely száll ringbe – közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál az MTI-vel.
A versenyt harmadszor rendezik meg, amely idén új kategóriával bővül, a legnépszerűbb wellness-szálláshely külön díjat kap. A végső sorrend a magyar utazók által megosztott mintegy 320 ezer vendégvélemény, valamint a Magyar Turizmus Zrt.-t is képviselő szakmai zsűri véleménye alapján alakul ki.
Közölték: a közel 9 ezer hazai szálláshely 4 fő kategóriában – 4-5 csillagos hotel, 1-3 csillagos szálloda, panzió, valamint apartman, vendégház és hostel – versenyez, míg az 5 kontinensre kiterjedő külföldi kínálatban egy fődíjat osztanak ki. A minőségi, népszerűségi és szakmai díjak mellett két különleges tematika is elismerést hoz majd két szálláshelynek.
A közleményben Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője kifejtette: tavaly óta díjazzák a családbarát szálláshelyeket is, hogy segítsék a belföldi foglalások jelentős részét adó kisgyermekesek választását. Idén a fürdős, szaunás helyek legnépszerűbbjét ismerik el a wellness-díjjal – mondta.
A szálláshelyek mellett hagyományosan a hazai települések is ringbe szállnak: az Év Turisztikai települése díjat a magyar utazók szavazatai alapján ítéli oda a zsűri. Az Év Turisztikai Attrakciója elismerést pedig az a település kapja, ahol egy év alatt a legnagyobb növekedést mérték a Szallas.hu szakemberei a szálláshelyek kihasználtsága terén.
Az Év Szállása verseny november 6-ig tart, ezt követően a szakmai zsűri értékeli az eredményeket, és a november 26-i díjátadó gálán hirdeti ki a nyerteseket. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: a Balaton a legnépszerűbb úti cél pünkösdkor
A pünkösdi hosszú hétvége foglalásainak régiós összesítéséből kiderült, hogy a…
Tovább olvasom >Horvát tengerpart, magyar szívvel: ismét Vir a nyár favoritja
A 2025-ös nyári szezonban is Horvátország számít a legkedveltebb külföldi…
Tovább olvasom >Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >