Szállás.hu: egymillió fölött a vendégéjszaka-foglalások
Tavaly 21 százalékkal, 4,17 milliárd forintra nőtt a Szállás.hu online szállásfoglaló oldal árbevétele az előző évhez képest, a vendégéjszaka-foglalások száma pedig meghaladta az egymilliót – közölte a cég az MTI-vel.
Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője a közleményben kifejtette, hogy a cég tavaly aktívvá vált a környező országokban is. Év elején vásárolták fel lengyel vetélytársukat, amely azóta már technológiai és szervezeti értelemben is a részükké vált. Idesorolta még a Travelminit International SRL-ben szerzett tulajdonrészt is, amelynek révén a középtávú cél a piacvezető pozíció megszerzése Romániában. A Travelminit tavaly duplázott: bevétele átlépte a 200 millió forintot, miközben az egyik legnagyobb üdülésicsekk-elfogadó is lett.
Hozzátette, hogy a dinamikus külföldi terjeszkedés 2019-ben is cél, a Szallas.hu idén Romániában megháromszorozná forgalmát. A vállalat Lengyelországban is intenzív bővülésre számít a 2018 szeptemberében sikeresen zárult akvizíció eredményeként, Horvátországban pedig 30 százalékos növekedés a cél.
Közölték, magyarországi és külföldi alkalmazottaiknak száma tavaly 107-ről 127-re nőtt, Kolozsváron a Travelminit létszáma pedig elérte a 35-öt.
A cég Magyarországon kínált szálláshelyeinek száma tavaly átlépte a tízezret, míg nemzetközi szinten már közel 470 ezer egyedi ajánlat érhető el.
A Szallas.hu előrejelzése szerint idén további növekedés várható a belföldi turizmusban, amelyet az egyre intenzívebb turisztikai fejlesztések, így például a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program is támogatnak.
Az előfoglalási adatok azt mutatják, hogy egyre tudatosabbak a magyarok, ha utazásról van szó: átlagosan már akár 130 nappal előre lefoglalják a szállásukat, és ezt egyre többször okostelefon segítségével teszik meg – írták. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Erős volt a turizmus első negyedéve – ágazati kitekintő
Bár márciusban 6%-kal elmaradt a turisztikai vendégforgalom a tavalyi szinttől,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Néhány hónapja van talpra állni az ország legnagyobb, leégett gesztenyeüzemének
Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >