Szallas.hu: átlagosan 48 ezer forintot költenek szállásra a magyarok
A tavalyinál 10 százalékkal több vendég kereste fel a belföldi szálláshelyeket az első negyedévben, miközben átlagosan 48 204 forintot, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal többet költöttek szállásra – derül ki a Szallas.hu adataiból.
Az online szállásközvetítő MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a legtöbben továbbra is Budapestet és Egert keresik fel, a fürdővárosok népszerűsége viszont csökkent az első 3 hónapban. A Szallas.hu statisztikái szerint Sárvár, Hévíz és Zalakaros is kikerült a 10 legnépszerűbb település rangsorából, Miskolctapolcát viszont egyre több fürdőzni vágyó választja.
Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta: szemmel láthatóan nőtt a programturizmus és az aktív, városnézős pihenés iránti igény a magyarok körében, aminek az idei, enyhe téli időjárás is kedvezett. A következő időszaknak újabb lökést adhatnak a 2013-ban feltöltött, május végén lejáró SZÉP-kártya összegek – tette hozzá.
A tájékoztatás szerint a húsvéti hosszú hétvégén sokan wellness-hotelben pihenik ki magukat, a szállásfoglalások alapján a fürdővárosok közül a legtöbben Miskolctapolcát, Hajdúszoboszlót és Egerszalókot választják. A többség két éjszakára marad, és átlagosan 41 000 forintot szán az ünnepi szállásra. A Szallas.hu adatai szerint a húsvét mintegy 70-80 százalékkal nagyobb forgalmat hoz egy átlagos áprilisi hétvégéhez képest.
A Szallas.hu adataiból az is kiderül, hogy előrelátóak a magyarok, az idén az elmúlt évekhez képest 51 százalékkal magasabb a nyári szálláshelyek foglaltsága. Továbbra is Horvátország a legnépszerűbb külföldi úticél, a legkedveltebb városok Medulin, Vir és Zadar. Egyre többen terveznek romániai utazást is, ők legtöbbször a parajdi sóbányát és a székely üdülővárost, Szovátát veszik célba – mondta a Szallas.hu ügyvezetője a közlemény szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >Balatoni turizmus: telt házak és növekvő bevételek cáfolják a visszaesésről szóló állításokat
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint évről évre…
Tovább olvasom >Luxusnyaralások: ezek a világ legdrágább úti céljai
A turizmus felső szegmensében továbbra is erős a kereslet az…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését
Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati…
Tovább olvasom >2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >