Magazin: Szakosodva erősödnek a szállítmányozók

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 08. 16. 12:34

A gazdasági recesszió miatt visszaesett a termelés és a fizetőképes kereslet, csökkent az áruszállítással, a fuvarozással összefüggő megrendelések száma. Tovább folytatódik a szolgáltatók szakosodása, megerősödött a cégakvizíciók szerepe a szállítmányozás területén, az útdíjadó pedig akár 30 százalékos fuvardíjemelkedést is okozhat – derül ki körképünkből.

Varga Bálint osztályvezető Gebrüder Weiss

Az évek óta húzódó gazdasági válság hatására tovább folytatódik a szolgáltatók specializálódása, szakosodása, a fő tevékenységi körben és körökben kell a legjobbat nyújtani az életben maradáshoz – véli Varga Bálint, a Gebrüder Weiss Kft. értékesítési osztályának vezetője. Azon a szolgáltatási területen, ahol valaki csak fél gőzzel van jelen, kiszorul a piacról. Az osztályvezető szerint a küldeményszámok enyhe növekedése mellett megfigyelhető az átlagsúlyok csökkenése a tavalyi évhez képest. Részben ezen tendenciák miatt minden vállalat kiemelt figyelmet fordít saját ellátási láncainak további javítására, elsősorban gazdasági szempontok által vezérelve.

Utakról a vasútra

A krízishangulat és az európai felvevőpiaci nehézségek ellenére a Gebrüder Weiss Kft. képes volt a korábbi évek fejlődési tendenciáit folytatni, bár a dinamika már nem érte el a kiemelkedő 2011-es évét. Cégakvizícióknak köszönhetően erősítették jelenlétüket a dél-német régióban, komoly, 10 százalékos forgalombővülést eredményezve anyavállalatuk számára. Legnagyobb megbízójuktól, a Hewlett-Packardtól elnyerték a Regional Logistics Supplier of the Year díjat, melyre nagyon büszkék.
Varga Bálint elmondása szerint győri telephelyük nyári megnyitásával és további technológiai beruházások segítségével szeretnék fejleszteni szolgáltatási színvonalukat. Második generációs mobilkom-rendszerük GPS helymeghatározásra is alkalmas, így a közeljövőben a gyűjtőszállítmányok esetében is megvalósulhat a valós idejű nyomonkövetés az eddigi státusinformációkat kiegészítve. Tervezik a CRM rendszer interaktívabbá tételét, emellett raktárlogisztikai, valamint komplett, illetve részrakományokat kezelő programjuk teljes cseréjét.

Az osztályvezető meglátása szerint a vasúttal kombinált megoldások a jövőben előtérbe kerülnek, főként a magas üzemanyagárak és különösen a használatarányos útdíj következtében. Ami pedig a használatarányos útdíj bevezetését illeti, Varga Bálint úgy véli, hogy az a belföldi forgalomban jelentős, akár 30 százalékos fuvardíjváltozást is okozhat. Ezért szerinte létfontosságú, hogy a szakma ezen többletköltségeket átlátható, ellenőrizhető és mindenekelőtt egységes módon képviselje megbízói irányába.

Zsugorodott a piac

– A fogyasztási cikkek belföldi piacán egyértelmű zsugorodást tapasztaltunk az elmúlt években a Raben Trans European Hungary Kft.-nél – ismerteti Mészáros Gyula logisztikai vezető.

A korábban Magyarországon komoly mérettel jelenlévő cégek jó része regionális raktárakba összpontosította a készleteit, amelynek többek között a cseh- és lengyelországi Raben telephelyek is nyertesei. A válság ezen a tendencián valószínűleg inkább csak gyorsított, de feltétlenül hatott rá. A hazai raktárakban tárolt készletek önmagukban is kisebbek már a megbízók hatékonyabb készletgazdálkodása következtében. A kiürült tárolókapacitások költségeinek fedezésére a szolgáltatók sok esetben akár jövedelmezőségi szint alá áraznak a tendereken. Megfigyelhető a szállítmányok volumenének csökkenése, illetve az egyedi igények szaporodása. Mindez, a megbízói oldalról érkező, díjakra nehezedő nyomással – persze kötelezően a szolgáltatási színvonal megtartása mellett – komoly kihívást, egyre élesebb versenyt jelent.

A Raben Trans European Hungary Kft. a logisztikai vezető szerint 2012-ben a terveknek megfelelően teljesített, amelyet főképp a szolgáltatás rendkívüli rugalmasságának és a megbízókat különös gondossággal kezelő ügyfélszolgálatnak köszönhetik. 2013-ban továbbra is fókuszban marad a folyamatok optimalizálása, a feladatok innovatív megközelítése és az IT fejlesztése. A fokozott verseny és a gazdasági környezet ellenére bizakodva néznek a jövőbe – ambiciózus, de reális célokat határoztak meg erre az évre.

Lokalizálódott a globalizáció

A DHL által készített Global Connectedness Index (GCI) című kutatás szerint a világ a gazdasági eredményeket és a globális kereskedelmi-pénzügyi összeköttetéseket tekintve még mindig nem éri el a 2007-es szintet. A 2005 és 2011 közötti időszakra vonatkozó, az egyes államok globalizációs szintjét összehasonlító vizsgálat szerint 2005 és 2007 között erőteljes növekedés, majd a pénzügyi válság kezdete után meredek esés rajzolódik ki határozottan. Annak ellenére, hogy 2009 óta szerény növekedés figyelhető meg a gazdaságban, a globális kapcsolatoknak még nem sikerült elérniük a válság előtti csúcsot, és a nemzetközi folyamatok 50-60 százaléka ugyanazon földrajzi régión belül valósul meg.

A 2012-es GCI jelentés megállapítja, hogy a világ változó gazdasági súlypontja átformálja az ipari kapcsolatokat. A gyártás és a fogyasztás áttevődik a fejlődő piacokra, ami különösen a következő három szektorban jelenős: a gyógyszeriparban, illetve a mobiltelefonok és személygépkocsik gyártásában. A világ gazdasági súlypontja az utóbbi évtizedben több ezer kilométerrel tolódott keletre, és ez a folyamat a jövőben sem áll meg.

Mélyről kapaszkodik fel az expressz szállítás

Az említett folyamatok az ex­pressz szállítmányozási piacon is érezhetők, amely a gazdasági teljesítmény indikátora: az expressz szállítási volumen csökkenése vagy növekedése egy adott gazdasági ágazatban vagy szektorban kiválóan jelzi annak aktuális teljesítményét – ismertette Bándli Zoltán, a DHL Ex­press kereskedelmi igazgatója.

A gazdasági válság hatására 2010-ben a nemzetközi expressz küldemények száma Magyarországon a felére csökkent, mivel a szállítások egyre inkább a gazdaságosabb szállítási megoldások irányába tolódtak el. Bár az elmúlt néhány évben mérsékelt növekedést tapasztaltak a piacon, a helyi vállalatokra továbbra is jelentős árérzékenység, illetve a szállítási költségek racionalizálása jellemző, amely erős árversenyt generál az expresszpiac szereplői között.

Kiemelten fontos a kkv

A DHL Express szempontjából emellett kiemelten fontos a kkv-szektor, hiszen globális szinten cégük 2,6 millió partnerének több mint 90 százaléka kisvállalati ügyfél. Az arány Magyarországon is hasonló, megközelíti a 70 százalékot.

– A kkv-k tevékenysége átnyúlik az országhatárokon: egyre több kisvállalkozás nyit az export- és importtevékenységen túl a globális partnerek felé termékei, szolgáltatásai kiterjesztésével, nemzetközi szinten tehát a kkv-szektor egyre jelentősebb szerepet tölt be a gazdasági növekedés élénkítésében. E szegmens szállítmányozási igényeit kiemelten kezeljük – mondja Bándli Zoltán.

Az ­exporttevékenység sikere szempontjából kulcs-­
fontosságú, hogy a vállalkozások terméke hogyan és milyen feltételekkel jut el a célországba. A kkv-k többsége rendkívül szűk költségvetéssel, illetve alacsony készletekkel dolgozik, így az általuk igénybe vett logisztikai megoldásnak feltétlenül figyelembe kell vennie ezeket a feltételeket.

Bándli Zoltán elmondása szerint kisvállalkozásoknál általában nincs logisztikai szaktudással rendelkező alkalmazott, így a sokszor bonyolult és időigényes vámkezelési folyamatok és a szállításokhoz kapcsolódó papírmunka területén problémákba ütközhetnek. A DHL Express tapasztalatai szerint esetükben emiatt a hagyományos szállítási és raktározási lehetőségektől egyre inkább a teljes körű, személyre szabott, end-to-end megoldások felé tolódnak el az igények, melyeknek a szakmai tanácsadás is szerves részét képezi.

Fűnyíróelv helyett

– A válságnak jelentős negatív hatása mutatkozott meg az ágazatban – mondja Szabó Lajos, az iData ügyvezető igazgatója, aki a GPS-es nyomkövetéssel foglalkozó cég vezetőjeként jól ismeri a logisztikai és szállítmányozási vállalkozásokat. A gazdasági recesszió miatt visszaesett a termelés és a fizetőképes kereslet, csökkent az áruszállítás, a fuvarozással összefüggő megrendelések száma, és ez a visszaesés érzékenyen érintette a logisztikai szektort is.

Ügyfeleik visszajelzéseiből is azt tapasztalják, hogy a szolgáltatói ágazat érzékenyen reagált a változásokra, ami a fizetési hajlandóságok csökkenésében, a kintlévőségek emelkedésében is megmutatkozik.

A másik oldalról tekintve felértékelődtek a hatékonyság növelésére irányuló metódusok, leginkább azok, amelyek a költségek csökkentésében kimagasló szerepet játszanak, s az olyanok, amelyek növelik a teljesítményt. Ezért különös figyelmet fordítanak az optimalizálásra, az üzemanyag-fogyasztás ellenőrzésére, az áru megfelelő szállítására és védelmére.

Számításaik szerint a nyomkövető rendszer használatával és főként az üzemanyagfogyás ellenőrzésével ügyfeleik közel 7 milliárd forint megtakarítást értek el. Azt tapasztalják, hogy azok a cégek, akik felismerték: a „fűnyíróelv” alkalmazása tilos, de a költségek optimalizálása a fent leírtak szerint fontos, továbbra is megtalálják a piaci részesedésüket, s nem a túlélésre játszanak, hanem a fejlődés és a versenyképesség megtartása és erősítése számukra a cél.

Regionális
terjeszkedés

– A gazdasági válság hatására a vállalatok a korábbinál is nagyobb figyelmet fordítanak logisztikai folyamataik racionalizálására – ismerteti Csiszár Zsolt, az FM Logistic Hungary Kft. értékesítési igazgatója. – A zsugorodó piacoknak és a fokozottan árérzékeny fogyasztóknak köszönhetően a cégeknek egyszerre van szükségük költséghatékony és komplex, értéknövelő logisztikai megoldásokra.

A logisztikai trendeknek megfelelően ma már sok esetben a belföldi disztribúciós hálózat fokozatosan részévé válik a regionális, környező határokon átívelő megoldásoknak. Emellett a válság során visszaesett belföldi logisztikai kereslet kompenzációjaként a környező országok szimultán kiszolgálása szintén előtérbe került. Ezt a piaci trendet észlelve, az FM Logistic Közép-Kelet-Európában tovább erősítette a jelenlétét új regionális üzletek elnyerésével. Ezen felül az FM Logistic Hungary az ország nyugati részében nyitott depójával kiterjesztette a terítőhálózatát Szlovéniára, ahol 24-48 órán belüli kiszállítást biztosítanak.

Fontosak
a tanúsítványok

Az ügyfelek által támasztott logisztikai igény árszenzitív tulajdonsága mellett egyre növekvő prioritással bírnak a magas szintű környezet-, áru- és munkavédelmi tanúsítványok. Ezek manapság jelentős kompetitív előnyt jelentenek a logisztikai vállalatoknak, és kiterjesztik az általuk kiszolgálható iparágak és ügyfelek körét.

– Az FM Logistic Hungary Kft. 2012-ben az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesített – mondja az értékesítési igazgató.

A 2013-as év az útdíj bevezetésének várható hatásai ellenére előreláthatólag a további növekedésé lesz a vállalatnál, hiszen több új ügyfelük is bizalmat szavazott nekik, aminek köszönhetően a jelenlegi kettőről háromra bővítették hazai telephelyeik számát.

– Továbbá két évtizednyi sikeres európai üzletfejlesztés után egy új, ambiciózus célt tűztünk ki magunk elé: tíz éven belül a jelenlegi méret megduplázását, „core” üzleteink további bővítését új üzleti szférákba való belépéssel – fejezte be Csiszár Zsolt.

Kapcsolódó cikkeink