Szakmai sikerek és jelentős innováció az Auchannál
A kereskedelmi szakma legrangosabb elismerésével, Klauzál Gábor Elismerő Oklevéllel jutalmazták Balázs Ildikót, az Auchan vállalati kapcsolatok és minőségügyi igazgatóját az Európai Kereskedelem Napja keretében tartott díjátadón.
Balázs Ildikó díját többek között az iparági együttműködésekben tanúsított proaktivitása és szakmaisága mellett a kereskedelmi, élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi szakmai egyeztetéseken való aktív szereplésével érdemelte ki. Az Auchannál betöltött pozíciójában jelentős támogatást nyújt minden olyan projekthez, amely az innováció, a szolgáltatások, a termékek bevezetését, valamint a vásárlói és munkatársi edukációt segíti elő. Így jelentős szerepet játszik például az olyan projektek szakmai támogatásában, mint a Tesla Supercharger töltőállomások kiépítése.
Az Auchan rövid és középtávú stratégiájának kulcsfontosságú eleme a fenntarthatóság, ennek részeként nagy érdeklődés mellett nyitotta megy első Tesla Supercharger töltőállomását októberben a fóti áruház területén. A Magyarországon legnagyobb ilyen töltőállomás az M0-ás, az M2-es és az M3-as autópályák, valamint a budapesti agglomeráció elektromos autós közlekedését támogatja. A Supercharger gyorstöltők mellett a fóti Auchan parkolójában univerzális, váltakozó áramú Type 2 Tesla töltőpontokat telepítettek más elektromos és hibrid autótípusok számára. A fóti töltési pont mellett már Törökbálinton, és idén decembertől további három helyszínen, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben is igénybe vehetik a vásárlók a szolgáltatást.
A felelős kereskedelemé a jövő
Az áruházlánc elkötelezett a környezetvédelem és fenntartható kereskedelem mellett, így 2020 áprilisától kivezeti választékából az egyszer használatos, műanyag evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, valamint fültisztító pálcikákat, és helyettük környezetbarát alternatív termékeket kínál, amelyek például papírból, cukornádból és bambuszból készülnek. A bevásárlások alkalmával használt műanyag termékek csökkentése érdekében 2019 decemberétől a magyarországi piacon elsőként egy bevásárló kartondobozt is elérhetővé tesz vásárlói számára, amelyek nemcsak többször használhatóak a bevásárlások során, hanem otthoni tárolásra is praktikus megoldást kínálnak. Szintén ebből a célból az Auchan több, egyszer használatos vagy nem újrahasznosítható bevásárlótáskát 2020-tól kivezet választékából, és ezzel párhuzamosan már 2019-től otthon is komposztálható, papír- és praktikus szövött táskákat kínál pénztárainál. //
Kapcsolódó cikkeink
Az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >XXI. Európai Kereskedelem Napja – Új koncepcióra és a partnerség erősítésére van szükség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Párosan szép az élet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ringlispílen a csomagolási piac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekord összeget ruház be a Coca-Cola HBC Észak-Írországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

