Szakértők a VG-nek: egyre kisebb esélye van idén a növekedésnek
Már negyedik egymást követő negyedévben csökkent a GDP, miközben éves alapon is a vártnál jobban visszaesett. Az viszont már most jelezték a szakértők, hogy egyre kisebb esélye van idén a növekedésnek, jobb esetben stagnálással, rosszabb esetben enyhe visszaeséssel számolhat 2023-ban Magyarország.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/07/forint02-okk.jpg)
Egyelőre nem jók a kilátások
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, aki korábban 0,4 százalékos bővülést jósolt, előzetes értékelésében arra mutatott rá, hogy szerinte a kormány 1,5 százalékos GDP-növekedési célja irreálisnak tűnik.
„Már jelentős esélyt látunk arra, hogy a magyar gazdaság 2023-ban összességében nem lesz képes pozitív növekedést elérni. Ezt annak ellenére gondoljuk így, hogy a gazdaság a második fél évben jobban teljesíthet”
– fogalmazott a szakember a VG.hu-nak adott válaszában, hozzátéve, hogy az első félévben ásott gödör túl mélynek tűnik ahhoz, hogy gyorsan kimásszunk belőle.
Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője az adatközlést követően jelezte, hogy a várakozásuk a teljes éves növekedésre 0,2 százalék volt, ám adatok fényében teljesen reális az esélye, hogy ezt lefele kell korrigálják, azonban a tényleges revízióval megvárják a részletes bontást.
A közgazdász szerint ahhoz, hogy a teljes éves növekedés pozitív tartományban maradjon egy nagyon erős felpattanás kellene a második fél évben, és ezzel kapcsolatban is vannak kétségeik.
Úgy véli, most egy 0,2–0,4 százalék közötti visszaesés reálisabbnak tűnik. Jövőre továbbra is 3 százalék feletti GDP növekedési ütemet várnak, hivatalos prognózisuk 3,2 százalék, amit a részletes számok közzététele után korrigálnak, amennyiben szükséges.
Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője úgy gondolja, a kifejezetten gyenge első félévi teljesítmény után a másodikban az energiaárak meredek visszaesésével már fordulat várható, amit a mezőgazdaság mellett az is támogat, hogy a tavalyi, rendkívül magas fixáras éves szerződések hamarosan kifutnak, és az új szerződésekben várhatóan már lényegesen kedvezőbb feltételekkel juthatnak energiához az érintett gazdasági szereplők.
„A várakozásoktól elmaradó első féléves teljesítmény miatt a 2023-as GDP-előrejelzésünket stagnálás közelébe ronthatjuk a korábbi 1 százalékos növekedési várakozásról”
– fogalmazott Suppan, hozzátéve, hogy ennek mértékét jelentősen befolyásolhatja a GDP szeptember elején megjelenő részletes számai.
Kapcsolódó cikkeink
Ez vezethet a gazdaság bővüléséhez 2025-ben
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint Magyarország gazdasági teljesítménye…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Lemaradó export, leszakadó munkatermelékenység
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >