Szakértő: érdemes ellenőrizni a weboldalakat vásárlás előtt
Nemcsak a karácsonyi időszakban, hanem egész évben érdemes odafigyelni arra, hogy megbízható weboldalról vásároljunk – hívta fel a figyelmet Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének sajtóreferense az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Kisebb internetes böngészéssel utána lehet járni, hogy melyek azok a webáruházak, amelyekből érdemes, illetve amelyekből nem ajánlott vásárolni. Nem elsősorban a közösségi portálokat kell felkeresni ebben az ügyben, hanem a hivatalos szervezetek oldalait, listáit, amelyek mindenki számára hozzáférhetőek – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy ezeket az információkat egyebek mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium honlapján is el lehet érni.
Bor Olivér kiemelte, egyértelmű jele lehet annak, hogy hamis weboldalról van szó, ha nem rendelkezik biztonsági tanúsítvánnyal. Érdemes fenntartásokkal kezelni azt a webáruházat is, amelyet frissen alapítottak. Az ilyen vásárlásoknál javasolt az utánvétes fizetést választani, és csak akkor kifizetni a terméket, ha megérkezett – hangsúlyozta a szakértő. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Védőháló a magyar fogyasztókért- széleskörű hatósági együttműködés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH: széleskörű hatósági együttműködés a fogyasztók még hatékonyabb védelme érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növénytáplálásban használt táprudakat vizsgáltak a Nébih szakemberei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: közeledik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetési határideje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

