Száguldanak az élelmiszerárak, alacsony a tartalék – figyelmeztet a Világbank
A globális élelmiszerárak idén júliusban jelentősen meghaladják az egy évvel ezelőtti szinteket: összességében 33 százalékot tett ki a növekedés. Emellett nagyon alacsony a tartalékok szintje – állapítja meg a Világbank által kiadott jelentés, az Élelmiszerárfigyelő.
A negyedévente összeállított kiadvány rámutat arra is, hogy az árak ismét a 2008-as rekordszint közelébe kerültek, ráadásul nagyon volatilisek (különösen igaz ez a cukor, a rizs és a kőolajipari termékek árára), ami kiszámíthatatlan magasságokba emelheti az élelmiszer-ipari termékek árait az elkövetkező hónapokban.
Mindennek eredményeként a fejlődő országokban élő legszegényebb rétegek folyamatos kockázatoknak vannak kitéve. Továbbra is „Afrika szarván” a legsúlyosabb a helyzet.
A Világbank számos eszközzel igyekszik segíteni. Ilyen például az a maga nemében egyedülálló kockázatkezelő termék, amelyet a Nemzetközi Pénzügyi Szervezettel (IFC) közösen dolgozott ki. Ez a 4 milliárd dolláros keret védelmet kínál majd a volatilis árak negatív hatásainak a kivédésére a fejlődő országokbeli farmereknek, élelmiszer-termelőknek és a fogyasztóknak – közli a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >