Száguld a román kiskereskedelem
Az idei első negyedévben 19 százalékkal nőtt Romániában a kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
A növekedés elsősorban az élelmiszerek eladásának köszönhető, amely csaknem 28 százalékkal bővült. A nem élelmiszerek értékesítése több mint 16 százalékkal emelkedett, az üzemanyagé is csaknem 10 százalékkal bővült. A munkanaphatással kiigazított érték szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene az első negyedévben 16,9 százalékkal volt magasabb a tavalyi hasonló időszakhoz mérten.
A forgalom alakulására nyilvánvalóan hatással volt, hogy tavaly júniusban az élelmiszerek áfakulcsát 9 százalékra csökkentették, idén januártól pedig a 24 százalékos általános kulcsot 20 százalékra mérsékelték Romániában.
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 19,3 százalékkal nőtt a éves összevetésben és 11,9 százalékkal bővült februárhoz mérten.
A román kormány várakozásai szerint az idén is a belföldi fogyasztás lesz a román gazdasági növekedés fő hajtóereje. A román kormány a bruttó hazai termék 4,2 százalékos növekedésére számít az idén mintegy 3 százalékos államháztartási hiány mellett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Okos bevásárlókocsi rendszert vezetett be a Carrefour Romániában
Új digitális megoldással forradalmasítja a vásárlási élményt a Carrefour Romániában:…
Tovább olvasom >La Cocoș: „Többet kevesebbért” – raktáráruház csak márkáknak!
Sebastian Rennack kiskereskedelmi szakértő alábbi képes összeállításában Románia leggyorsabban növekvő…
Tovább olvasom >Májusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben
A nyers adatok szerint májusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >