Szabad a vasárnapi vásár az olimpia alatt
Felfüggeszti a brit kormány a nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok idejére az áruházak vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt. A brit pénzügyminiszter által vasárnap megerősített terveket az egyház máris bírálja.
A vasárnapi nyitva tartásról 1994-ben hozott, jelenleg hatályos törvény értelmében a 306 négyzetyard – vagyis körülbelül 280 négyzetméter – alapterületű és ennél nagyobb áruházak vasárnaponként legfeljebb hat órán át tarthatnak folyamatosan nyitva a délelőtt 10 és este 6 óra közötti időszakban. Ez az alapterület-meghatározás azt jelenti, hogy a korlátozás gyakorlatilag az összes angol és walesi szupermarketre és nagyobb áruházra érvényes.
Skóciában ezt a szabályozást régen feloldották, ott a boltok maguk határozzák meg vasárnapi nyitvatartási idejüket.
A törvény 1994-es elfogadása előtt a brit nagyáruházak egyáltalán nem nyithattak ki vasárnap, csak olyan szakosodott üzletek árusíthattak, mint például a gyógyszertárak.
A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció tervei szerint azonban július 22-étől nyolc hétvégére felfüggesztenék a törvényt. Ez az időszak kiterjedne az olimpiai és a paralimpiai játékok teljes időtartamára.
George Osborne brit pénzügyminiszter a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette, hogy „nagy szégyen” lenne, ha az ország vasárnaponként „kitenné a zárva táblát, miközben az egész világ Londonba jön az olimpiára”.
A brit pénzügyminisztérium előzetes becslései szerint csak London turistákkal zsúfolt belvárosában 100 ezerrel több vásárló költené pénzét vasárnaponként, ha az áruházak a jelenleginél négy órával hosszabb ideig nyitva tarthatnának.
Kormányzati illetékesek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a vasárnapi nyitva tartást szabályozó törvény felfüggesztése „szigorúan ideiglenes” intézkedés lenne.
A The Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapnak azonban az anglikán egyház szóvivője kijelentette: az egyház erőteljesen ellenez minden olyan kísérletet, amely „a vasárnap különleges jellegének további erózióját eredményezné”. A szóvivő szerint a kereskedelmi alkalmazottak egészségére gyakorolt káros hatások megelőzése fontosabb a szabályozás további lazításából eredő bármilyen potenciális előnynél. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >