Sütemény-webáruházzal szemben intézkedett a Nébih
Sütemény-webáruházzal szemben intézkedett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a takeacake.hu honlap üzemeltetője elismerte az eljárás során feltárt hiányosságokat, az illegálisnak számító tevékenységet azonnal megszüntette, a többszörös szabályszegés miatt csaknem 1 millió forint bírságot kapott – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
A Nébih lakossági bejelentés alapján végzett próbavásárlást a házi cukrászsüteményeket is hirdető internetes oldalon, az elsősorban gyermekeknek szánt tortában a hivatal laboratóriuma határérték feletti, csak külön figyelmeztetéssel felhasználható színezéktartalmat mutatott ki.
Jellemző volt, hogy a weboldal cukrászai nem rendelkeztek képesítéssel, engedéllyel, a weboldal üzemeltetője többek között háziasszonyokkal állapodott meg, akik ellenőrizetlen körülmények között, a szakmai és élelmiszerbiztonsági szabályok ismerete, illetve betartása nélkül készítették a termékeket – közölte a Nébih.
A tájékoztatás szerint a próbavásárlás során rendelt előre csomagolt tortát, bár hűtve szállították, de azon semmilyen jelölés sem szerepelt. A készítője a termékhez nem csatolta a nyomon követhetőséget igazoló számlát, a vásárló nem kapott tájékoztatást a készítő nevéről, az előállítás helyéről, hiányzott a fogyaszthatósági idő, a tárolási feltételek, a pontos összetétel, az adalékanyag-tartalom és az allergén összetevők megjelölése is.
A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét az engedély nélkül végzett élelmiszer-előállítás és forgalmazás élelmiszerbiztonsági kockázataira. Kiváltképp a kisgyermekeknek szánt termékeknél fontos a körültekintés, a tudatos vásárlói magatartás, a termék származásának és jelölésének megismerése – írja közleményében a hatóság. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Svédasztal az iskolákban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb sütőipari üzem tevékenységét függesztette fel a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
