Suppan Gergely: az árrésstoppal eddig átlagosan 16 százalékkal csökkentek az árak
Az első napok adatai alapján az árrésstop bevezetésével az átlagos árcsökkenés mértéke elérte a 16 százalékot, végeredményben várhatóan ennél is nagyobb lesz a csökkenés – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.
Hozzátette: óriásit zuhant a tejtermékek ára az árréstopnak köszönhetően, nagyjából felére csökkent, és egyes esetekben a 60 százalékot is meghaladta a csökkenés. Jelentős csökkenés volt néhány feldolgozott hústerméknél is. A hétfőtől bevezetett profitplafonban 30 termékkör több mint ezer terméke érintett. Az árak csökkenését 760 termék esetében figyelték meg – jegyezte meg.
Jelezte: a hatóságok a kezdetektől szigorúan ellenőrzik az árak alakulását, az árrésstop betartását a boltokban, május 31-ig. Amennyiben ezek az árszintek megmaradnak, nincsen szükség további lépésekre – vélekedett Suppan Gergely.
„Egyértelműen lefelé fogja húzni az inflációt” – fogalmazott, hozzátéve: a háztartások „inflációs érzetét” döntően az élelmiszerárak határozzák meg, amennyiben visszaesés következik be, ez az inflációs érzetet is jelentősen csökkentheti, javítja a fogyasztói hangulatot, támogatja a fogyasztást. Az árrésstop önmagában akár közel egy százalékponttal csökkentheti az inflációt, ugyanakkor kedvező hatása lesz az üzemanyagárak csökkenésének is – mondta.
Kitért arra, hogy a német parlamentnek az adósságfék eltörléséről szóló intézkedésének lesznek közvetlen kedvező hatásai, mivel Németország fontos exportpartnere Magyarországnak, a német gazdaság „felpörgése” a magyar gazdaság újraélénküléséhez is hozzájárul.
Kapcsolódó cikkeink
OKSZ az inflációról: Ezt nem mi csináljuk!
Áprilishoz képest májusban az árrésstop ellenére 0,6 százalékkal emelkedtek az…
Tovább olvasom >Neubauer Katalin: „Az erős állami beavatkozás hosszú távon biztosan nem célravezető”
A hazai kereskedelmi vállalkozások számára 2024-ben nem csak az infláció…
Tovább olvasom >Dr. Kozák Tamás: „A magas inflációnak hosszú az árnyéka”
A 2024-es év gazdasági folyamatai érzékenyen érintették a hazai kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >