Superbrands 2013: A fogyasztók is a Dr. Organic-ra szavaztak
A Dr. Organic számos külföldi és nemzetközi díj után hazánkban is díjnyertes lett. Idén a márka kiérdemelte a magyar Superbrands díjat. A szakértők mellett a fogyasztók is részt vettek a szavazásban. A GfK Hungária 800 fős reprezentatív mintán kérdezte meg véleményüket. Az eredmény nem véletlen. Egyre többen váltanak természetes, káros anyagoktól mentes termékekre. A Dr. Organic élen jár ebben, csakis a természet által kínált – lehetőleg biotermelésből származó – tiszta növényi olajokkal, kivonatokkal és hatóanyagokkal ápolja a bőrt. A hagyományos kozmetikumok 50-70%-a víz. A Dr. Organic ehelyett aloe vera lét használ. A termékek rendkívüli hatékonyságukkal is kitűnnek. Ennek egyik oka az egyedülállóan kíméletes feldolgozási eljárás, mely által összetevőik megőrzik természet adta hatásukat. A másik az a mód, mellyel ezeket a bioaktív összetevőket úgy válogatják össze, hogy egymás hatását szinergikusan erősítsék az adott cél érdekében (pl. hidratálás, öregedésgátlás).
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >