Súlyosan érintette a koronavírus-járvány a szlovén turizmust
Az első hét hónapban több mint ötven százalékkal csökkent a turisták száma Szlovéniában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások miatt, a júliusi adatok azonban enyhe javulást mutattak – közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden.
Januártól júliusig 1,6 millió turista látogatott Szlovéniába, és összesen 4,6 millió vendégéjszakát töltött az országban. A turisták száma 54 százalékkal, a vendégéjszakáké 45 százalékkal csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
A hetedik hónapban ugyanakkor több mint 653 000 érkezést regisztráltak a szálláshelyek – ebből 407 000 belföldi és 249 300 külföldi -, ami 27,5 százalékos visszaesés az előző év ugyanezen időszakához képest, a vendégéjszakák száma pedig 18,5 százalékkal 2,07 millióra csökkent 2019 júliusához viszonyítva.
A legtöbb turista Németországból érkezett (33 százalék), őket a hollandok és az osztrákok (9-9 százalék), továbbá a csehek (8 százalék), valamint a magyarok (7 százalék) követték.
A szlovén turisták száma júliusban az előző év ugyanezen időszakához képest 176 százalékkal nőtt, a külföldi turisták száma pedig 67 százalékkal csökkent. A Szlovén Idegenforgalmi Hivatal szerint a belföldi turisták számának növekedése a kormány programjának köszönhető.
A szlovén kabinet a harmadik, májusban elfogadott gazdaságélénkítő csomagjában úgynevezett üdülési csekket vezet be a belföldi turizmus fellendítésére: felnőttenként 200 euró (70 ezer forint), gyerekenként 50 euró (17,4 ezer forint) értékben, amelyet csak belföldi szálláshelyeken lehet felhasználni. Ettől a rendelkezéstől 5 millió vendégéjszakát vár a kormány. (Kriják Krisztina, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >