Súlyos kérdés: te tudod, mennyit pazarolsz?
Háztartások jelentkezését várja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a negyedik élelmiszerhulladék-felméréséhez. A hivatal 2016 óta követi nyomon a hazai háztartási élelmiszerhulladék-helyzet alakulását, amely nemcsak az Európai Unió tagállamainak adatszolgáltatási kötelezettsége miatt lényeges, hanem az élelmiszerpazarlás megelőzés terén is kijelöli az irányt a legproblémásabb területek feltérképezésével.
Az élelmiszerhulladék visszaszorítása a tapasztalatok szerint azon múlik, hogy néha mérlegre tegyük a hétköznapi bevásárlási, ételkészítési, tálalási és ételtárolási szokásainkat. Legtöbbször már apró módosításokkal is évi több kilogramm élelmiszerhulladék megtakarítását érhetjük el. A legelső lépés, amelyet megtehetünk az élelmiszerpazarlás mérsékléséért, hogy feltérképezzük a háztartásunk gyenge pontjait. Ehhez jó módszer, ha egy héten keresztül hulladéknaplót vezetünk, amely rögzíti, miből és mennyi került a szemétbe. Erre kitűnő alkalom, ha részt veszünk a Nébih legújabb felmérésében. A résztvevők ugyanis képet kapnak arról, hogy mely élelmiszerekből dobnak ki a legtöbbet, és azokra a jövőben célzottan ügyelve tehetnek a pazarlás enyhítéséért. Ehhez számos praktikát és információt találhatnak a Maradék nélkül program weboldalán, valamint Facebook és Instagram felületein.
A Nébih friss kutatása szerint egy átlagos magyar állampolgár évi 65 kg élelmiszerhulladékot „termel”, amelynek jelentős része (több mint 25 kg) egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne
Ezt a részt nevezzük élelmiszerpazarlásnak, amely az elmúlt 5 évben 25%-kal csökkent a magyar háztartásokban. A visszaszorítás ellenére a pazarlás még mindig 245 ezer tonnát tesz ki évente, amellyel 450.000 ember egy éven keresztül jól tudna lakni, napi háromszori bőséges étkezéssel számolva. Az élelmezési világnap alkalmából, amelyet minden évben október 16-án tartanak, a hivatal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az élelmiszer érték, pazarlásának megelőzése pedig nem csupán környezetvédelmi és gazdasági, de erkölcsi kérdés is. A háztartási élelmiszerhulladék-mérési programban való részvételre a Maradék nélkül program honlapján lehet jelentkezni a következő két hétben. A résztvevők segítségét egy-egy ajándékcsomaggal köszöni meg a hivatal.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb sütőipari üzem tevékenységét függesztette fel a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magas kockázatú vármegyékben a madárinfluenza elleni kötelező intézkedések léptek életbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új fejlesztések és támogatás a permetezési napló vezetésében, valamint a nitrát adatszolgáltatásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Trade Airlines járatai leszálltak – fotók és videók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Négynapos hosszú hétvégével indul az ünnepi időszak – október 23-án zárva lesznek az üzletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >