Súlyos gazdasági következményei lehetnek az élővilág pusztulásának
Az élővilág védelmének szükségessége, nem csupán etikai, hanem gazdasági szempontból is kiemelten fontos – közölte az Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az ENSZ 16. Biológiai Sokféleség Csúcstalálkozóján, Caliban. A nemzetközi eseményen egy közös szakmai rendezvény keretében mutatták be a Magyar Nemzeti Bank, az Európai Bizottság, az OECD és az agrártárca közös kutatásának eredményeit a biológiai sokféleség csökkenésének pénzügyi kockázatairól.

Hazánk a világon az elsők között fogadta el 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitási Stratégiáját (Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)
A tanulmányt ismertető nemzetközi rendezvényen Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a hasonló kutatások nemcsak a gazdasági szektort segítik a pénzügyi kockázatok jobb megragadásában és csökkentésében, hanem a természetvédelem ügyének láthatóságát is növelik, és kézzelfogható tudományos adatokkal támasztják alá annak szükségességét. Ökrös Oszkár hangsúlyozta, a teljes globális GDP több mint fele a természettől és annak szolgáltatásaitól függ, ezért az élővilágra leselkedő kockázatok egyben pénzügyi veszélyt is jelentenek. Kiemelte, a három szervezet közös tanulmánya szerint az élővilágot sújtó sokkok következtében a GDP akár 4-7%-kal csökkenhet, a nem teljesítő hitelek aránya pedig 1-3%-kal nőhet. A helyettes államtitkár aláhúzta, hogy e felismerés alapján a magyar kormány komolyan veszi a biológiai sokféleség megóvását és a természetvédelem kérdését, ezért hazánk a világon az elsők között fogadta el 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitási Stratégiáját, és az elmúlt tizenöt évben korábban nem látott mértékű természetvédelmi beruházást valósított meg. Ökrös Oszkár kiemelte, hogy Magyarország területének egyötöde védett és a kormányzati beruházok több mint 300 000 hektáron, a védett területek mintegy 15%-án javítottak az élőhelyek állapotán.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A megújuló energia és az ingatlanfejlesztés húzza a zöldhiteleket
A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent 2024-es adatai szerint a…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: újabb mérföldkőhöz érkeznek az Agro-ökológiai program kifizetései
További 14 500 kérelemre indult el részkifizetés az Agro-ökológiai programban…
Tovább olvasom >Több mint 250 ezer magyar gazda állt ki a területalapú támogatások megőrzése mellett
Személyesen vitték el Brüsszelbe az agrártámogatások megőrzését célzó petíciót a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >