Súlyos állategészségügyi szabálysértéseket tárt fel a Nébih egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szarvasmarhatartónál
Súlyosan és többszörösen jogsértő állattartási gyakorlat miatt intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy tornaszentjakabi (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye) állattartónál – tájékoztatott a hivatal csütörtökön az áprilisi esetről.

A kép illusztráció
A közlemény szerint a helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően tartottak szarvasmarhákat. A Nébih az állatok tartóival szemben hatósági eljárást indított, ami jelenleg is folyamatban van.
Az ellenőrök a bejárás során 3, szalmával letakart tehén tetemét, valamint 10, különböző bomlottsági állapotú borjútetemet és további állati testrészeket találtak.
A telepen a Nébih ellenőrei azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendeltek el az állomány ismeretlen állategészségügyi státusza, a nyomonkövethetőség, valamint a kötelező nyilvántartások hiánya miatt. Olyan alapvető dokumentumok hiányoztak, mint az állomány-nyilvántartás, a gyógykezelési, a takarmányozási és a látogatási napló, de az állatok állategészségügyi felügyeletének ellátására sem volt írásbeli szerződés szolgáltató állatorvossal. A helyszínen az alapvető infrastrukturális feltételek, például járműfertőtlenítő, fekete-fehér öltöző, karantén istálló, boncolásra alkalmas hely, trágyatároló sem voltak adottak.
A szakemberek az állatvédelmi és -jóléti követelmények súlyos megsértését tapasztalták. A helyszínen nem voltak az időjárás viszontagságaitól óvó létesítmények, istálló vagy féltető, valamint az ezt részben pótló természetes adottságokat sem biztosították az állatok számára. Az állatokat penésszel szennyezett takarmánnyal etették, a legelésre szolgáló bekerített terület pedig vegetációmentes, letaposott, sáros és felázott volt.
A szakemberek az állatok tartására, takarmányozására vonatkozóan állatvédelmi kötelezéseket rendeltek el, valamint az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult. Az eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van. Mivel a jogsértések bűncselekmény gyanúját is felvetették, így a hivatal ellenőrei a helyi rendőrkapitányságot is értesítették, akik szintén kiszálltak a helyszínre.
Kapcsolódó cikkeink
Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Problémarétegek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
