Sikeres program az e-kereskedelem fejlesztéséért
Eredményesen zárult a Mastercard és a BIG FISH 2016-ban indított közös programja. A hazai e-kereskedelem fejlesztésére létrehozott projekt célja az online vásárlási élmény növelése volt. A fizetéstechnológiai vállalat a szoftverfejlesztő csapattal együttműködésben részletes elemzéssel, fejlesztési javaslatok kidolgozásával és a megvalósítás koordinálásával támogatta a programban részt vevő cégeket, hogy hatékonyabb működésük növelje a felhasználói elégedettséget.
Az „E-kereskedelmi szemle” programban 21 webáruház kapott lehetőséget, hogy szakértői segítséggel mérhető növekedést érjen el. Az összesített eredmények kiemelkedő sikert mutatnak. Az esettanulmányokat összefoglaló E-kereskedelmi Szemle a program weboldalán (www.ekerszemle.hu) megtekinthető.
Több mint 100 cégvezető körében végzett felmérést a Roland Berger, a világ egyik vezető stratégiai tanácsadó vállalata. A kutatásban FMCG-cégek marketing- és értékesítési területein vizsgálták a szervezeti működést, a stratégia szintjét, a digitalizációt és a teljesítményt.
A tanulmány szerint a szektor vállalatainál mind a négy elemben elmaradások mutatkoznak, de míg a szervezeti működés területén kedvezőek a kilátások a javulásra, addig a felelősségi körök tisztázásában és a digitalizáció területén jelentősek a hiányosságok.
– Az FMCG-szektor komoly lemaradásban van a digitalizáció és a kiskereskedelem növekvő konszolidációja területén – mondja Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. – A szektor szereplőinek fogyasztóközpontúbbá kell tenniük marketing- és értékesítési tevékenységüket, ezen múlik majd számos vállalkozás jövője. Az FMCG-gyártók kevesebb mint 10%-a rendelkezik digital chief officerrel, vagyis olyan valakivel, akinek a feladata lenne a digitális üzleti modell fejlesztése. Ha a vállalkozások nem tudják megszerezni a szükséges fogyasztói információkat, vagy nincsenek abban a pozícióban, hogy szisztematikusan elemezzék az adatokat és adaptív stratégiákat dolgozzanak ki, akkor az esélyük a piaci sikerre a nullához fog közelíteni. //
Kapcsolódó cikkeink
Közös élményekkel készül a nyárra a K&H és a Mastercard
A K&H és a Mastercard idén országszerte exkluzív zenei és…
Tovább olvasom >Óvatos optimizmus: így kezelik pénzügyeiket és digitalizálnak a hazai kkv-k
A magyar kkv-k óvatosan terveznek: miközben a gazdasági környezet kihívásokat…
Tovább olvasom >AI, digitalizáció, mobiltárcák és a tokenizáció
Alig néhány év kellett ahhoz, hogy gyökeresen átalakuljon a fizetések…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >