Stratégiai partnerség a művészet és az utazás közötti kapcsolat erősítésére, a kulturális turizmus fejlesztésére
„A művészet utazás”, ez a gondolat áll az Art Market Budapest, Közép-és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi képzőművészeti vására és az OTP Travel, a magyar utazási szektor meghatározó vállalkozása között létrejött stratégiai partnerség középpontjában.
Az idén alapításának 40. évfordulóját ünneplő OTP Travel által szervezett kulturális körutazások és városlátogatások során mindig kiemelt szerepet kap az úti célok klasszikus látnivalóinak és természeti szépségeinek bemutatása mellett a helyi hagyományok és kulturális értékek megismertetése, az, hogy az adott térség vagy város megismerésének minél több művészeti ágat érintő program és esemény legyen a része. Az Art Market Budapesttel közös szervezésben megvalósuló, különleges művészeti tartalmakat, köztük kiemelten nemzetközi művészeti vásárokat fókuszba állító utazási ajánlataival az OTP Travel nemcsak a kulturális körutazásai során már megszokott kapcsolatot erősíti tovább a turizmus és a művészet világa között, hanem elkötelezettségét is kifejezi a kultúra és a művészet iránt.
Ahogyan az Art Market Budapest platformot teremt az újszerű és inspiráló művészeti tartalmak számára, úgy kínál az OTP Travel – együttműködésben a vásár szervezőivel – a világ különleges művészeti helyszíneire szervezett prémium színvonalú utazásokat. Ezek az utak nemcsak a művészeti események és intézmények szakértői vezetéssel történő megismerésének élményét kínálják, hanem a helyi művészeti szereplőkkel való személyes találkozásoktól válnak igazi kuriózummá. Az első, közösen kidolgozott, 2025 első felére tervezett utazások között olyan különleges helyszínek és események szerepelnek, mint Georgia a Tbilisi Art Fair idején áprilisban, illetve New York a Frieze művészeti vásár hetében májusban, miközben a további elképzelések között szerepel például a Contemporary Istanbul, az Art Basel Miami Beach és a Velencei Biennále köré szervezett különleges utazás is. „A világ szépségeinek felfedezése az adott helyszínhez kapcsolódó műalkotások megismerése nélkül nem lehet teljes.
Az Art Market Budapesttel való stratégiai partnerségünk nemcsak ezt a hitvallásunkat tükrözi, de tevékenységünket is új szintre emeli. Szolgáltatásaink révén levesszük ügyfeleink válláról az utazások szervezésének feladatait, hogy az így felszabaduló időt magukra fordíthassák, ezeknél az utazásoknál ezen túl pedig egyúttal olyan exkluzív tartalommal töltjük meg a programokat, amelyek nehezen, vagy egyáltalán nem elérhetőek egyéni szervezéssel”– foglalta össze Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője az együttműködés lényegét.
Kapcsolódó cikkeink
A Wizz Air felfüggeszti dubaji és abu-dzabi-i járatait
A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak…
Tovább olvasom >Mol Limo: a legutóbbi három hosszú hétvégén a magyarok legnépszerűbb belföldi célpontja a Balaton volt
A hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a Balaton, a külföldieké…
Tovább olvasom >Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >