Stratégiai megállapodást kötött a Temu és a DHL
Stratégiai együttműködést jelentett be a kínai PDD Holdings tulajdonában álló Temu és a DHL Group, amelynek célja a helybeni – „local-to-local” – európai kiszolgálás erősítése, valamint a kkv-k támogatása a kontinensen és azon túl.

Balról jobbra: Katja Busch, a DHL kereskedelmi igazgatója (CCO) és a Customer Solutions & Innovation részleg vezetője, valamint Qin (Dada) Sun, a Temu társalapítója
A megállapodás értelmében a DHL logisztikai szaktudásával segíti a Temu európai operációját, különös tekintettel a raktárhálózat bővítésére és a gyorsabb szállításra.
A Temu jelenleg kihasználja az EU 150 eurós vámküszöbét, amelyet várhatóan három éven belül eltörölnek. A vállalat erre készülve már most elkezdte európai raktárbázisainak kiépítését és célja, hogy a jövőben az európai forgalom 80%-ban local-to-local értékesítésre épüljön.
A DHL az EMEA régióban is támogatja majd a Temu növekedését. A vonatkozó sajtóközlemény szerint a felek közös célja a logisztikai hatékonyság fokozása, valamint a vonatkozó szabályozásoknak való megfelelés biztosítása. A két vállalat a jövőben elérhetővé kívánja tenni az európai eladók számára a globális piacokat, ezzel is elősegítve a kkv-k növekedését és nemzetközi terjeszkedését.
Kapcsolódó cikkeink
Új AI-ügynökökkel segíti a globális kereskedőket az Alibaba International
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dobozon innen, élményen túl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >150 milliós bírságot kapott a Shein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >