Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Waberer’s és a Széchenyi István Egyetem
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Waberer’s International Nyrt. és a győri Széchenyi István Egyetem – közölte a Waberer’s Csoport szerdán az MTI-vel.
Hozzátették, a felek célja, hogy a vállalat iparági tapasztalatait és az egyetem tudományos, kutatási kapacitását összekapcsolva járuljanak hozzá a magyar gazdaság versenyképességéhez.
A partnerségben nagy hangsúlyt kap a gyakorlatorientált képzés: a Waberer’s szakemberei bekapcsolódnak az egyetemi oktatásba, óraadóként és konzulensként segítve a hallgatók szakmai fejlődését.
A megállapodás kiterjed egyebek mellett a duális képzések indítására és az ösztöndíjprogramokra is, erősítve a mérnöki életpályamodellt.
Mindezek mellett a felek közösen valósítanak meg kutatás-fejlesztési projekteket is, különös tekintettel a zöldlogisztikára.
A tervek szerint az egyetem Győri Innovációs Parkjában hozzák létre a Waberer’s kutatóbázisát, ahol olyan területekre fókuszálnak, mint a járműflotta-optimalizálás, az intelligens útvonaltervezés, az adatvezérelt döntéstámogatás és a környezetbarát logisztikai technológiák fejlesztése.
A Waberer’s és a Széchenyi István Egyetem célja továbbá, hogy együtt erősítsék nemzetközi láthatóságukat, ezért például közösen kívánnak megjelenni tudományos konferenciákon és bekapcsolódni nemzetközi kutatási hálózatokba.
A Waberer’s Csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója.
A Waberer’s 2800 tehergépjárműből álló modern flottát üzemeltet és csaknem 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitásával rendelkezik.
A győri központú, de képzéseivel, kutatásaival Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen és Budapesten is jelen lévő Széchenyi István Egyetem Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye. Mintegy 15 ezres hallgatói közösségét csaknem 80 ország fiataljai alkotják.
Kapcsolódó cikkeink
10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az idő a legdrágább áru – karácsonyi csúcs a logisztikában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: az ipari termelői árak 2025. novemberben átlagosan 2,7 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól és 0,3 százalékkal az előző havi áraktól
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >4,5 éves mélyponton a foglalkoztatottság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így esszük a mézet 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

