Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság
Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak – közölte az NKFH kedden az MTI-vel.
A nyári szezon kiemelt ellenőrzései során a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság fokozott figyelemmel vizsgálja a fagylaltozók és a strandokon működő büféket.
Az ellenőrzések célja, hogy felmérjék, mennyire tartják be az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásokat a legnépszerűbb nyári vendéglátóhelyeken
– írták.
Az országos akció keretében az NKFH és a kormányhivatalok munkatársai 292 fagylaltozót és 197 strandbüfét ellenőriztek a nyár első hónapjában. A leggyakrabban előforduló problémák a higiéniai előírások nem megfelelő teljesítéséből eredtek.
Az egységek 15,7 százaléknál hiányzott a megfelelő kézmosási lehetőség, kézfertőtlenítő vagy papírtörlő. Több esetben a mosogatás technikai feltételei sem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak.
Súlyos szabálytalanságok miatt 11 vendéglátóhely működését ideiglenesen felfüggesztették. Ezek között előfordult túlzott zsúfoltság, élelmiszerektől idegen tárgyak tárolása, erősen szennyezett hűtőpultok, valamint a fagylaltos edényekben, áruk felületein található rovarmaradványok jelenléte – közölték.
A fogyasztók tájékoztatása több helyen nem felelt meg az előírásoknak, a vizsgált létesítmények 9,1 százalékában nem tüntették fel megfelelően az allergéneket vagy a mesterséges színezékeket.
Emellett az egységek 9,7 százalékában olyan munkavállalókat alkalmaztak, akik nem rendelkeztek érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással – tájékoztattak.
Kitértek arra, hogy az ellenőrök több esetben dokumentációs hiányosságokat is tapasztaltak, valamint jelöletlen, nyomon követhetetlen élelmiszerek forgalmazásával is találkoztak. Mindezek következtében 285 terméket – 953 kilogramm mennyiségben – kellett kivonni a forgalomból.
A nyári célzott ellenőrzések eredményei azt mutatják, hogy továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a higiéniai szabályok betartására, a dolgozók egészségügyi alkalmasságának igazolására, valamint a fogyasztók pontos és teljes körű tájékoztatására.
A feltárt hiányosságok ismételten rámutatnak arra, hogy az élelmiszerbiztonság érdekében elengedhetetlen a jogszabályok következetes betartása
– írták a közleményben.
Hozzátették, az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a nyári szezon hátralévő időszakában is folytatják ellenőrzéseiket a fogyasztók védelme és az élelmiszerlánc biztonságának fenntartása érdekében.
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: rejtett veszélyek a csúszdákon és a kötélpályákon, több száz szabálytalan eszközt talált a fogyasztóvédelmi hatóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mosószereket, mosóporokat és mosókapszulákat tesztelt a fogyasztóvédelmi hatóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ólom és kadmium kioldódás veszélye miatt virágmintás üvegpoharakat hívott vissza a forgalomból a TEDi üzletlánc
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >