Standard and Poor’s: továbbra is befektetésre ajánlott Magyarország
A Standard and Poor’s mai minősítésében megerősítette, hogy továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot, így a három legjelentősebb hitelminősítő jelentései egyaránt nagyfokú bizalmat tükröznek hazánk iránt. Ennek hátterében a magyar gazdaság stabilitása és válságállósága húzódik meg – közölte a nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.
Hozzátették, a magyar gazdasági növekedés az uniós átlag feletti, megelőzi többek közt a belga, a francia, az olasz, a holland, a román, a lett vagy éppen a német gazdaság teljesítményét.
Bár nehéz időszakon vagyunk túl, egyre több pozitív jel mutat abba az irányba, hogy a magyar gazdaságban fordulatról beszélhetünk. Augusztusban éves bázison már 4 százalék felett emelkedett a kiskereskedelmi forgalom, ez a dinamika pedig már magasabb, mint az idei évre várható 1,5 százalékos GDP-növekedés. Azaz az áruk fogyasztása egyértelműen felfelé húzza a teljes gazdasági teljesítményt – hangsúlyozták.
Megjegyezte az NGM, hogy ezzel párhuzamosan a turizmus szárnyal, az év első nyolc hónapjában 5,5 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest. Ez azt is jelzi, hogy egyre több ember, egyre több család tud elmenni kikapcsolódni, akár egy hétvégére is. Mindezek összességében egyértelműen a fogyasztás növekedését, a belső konjunktúra helyreállását jelzik.
Kiemelték, hogy a belgazdasági helyreálláshoz három fő tényező járul hozzá. Az első a magas foglalkoztatottság: mintegy 4,7 millióan dolgoznak, azaz a folyamatos válságok ellenére a kormány nemcsak megvédte a munkahelyeket, hanem egyre többen dolgoznak, közel teljes foglalkoztatottság van.
A második a dinamikusan emelkedő reálbérek: a bérek 14 százalékos ütemben nőnek, így az átlagkereset már 634 ezer forintra rúg. Ez nem jelent mást, minthogy jelenleg 77 ezer forinttal keresnek többet a dolgozók, mint egy évvel korábban. A reálbér már egy éve folyamatosan nő, augusztusban 9,4 százalékkal értek többet a fizetések, mint tavaly – írta az NGM.
Harmadik tényezőnek említi a minisztérium az alacsony szintre leszorított inflációt, megjegyezve, hogy az inflációt letörte és alacsony szinten tartja a kormány, szeptemberben 3 százalék volt az infláció.
„Ez pedig így is fog maradni, a kormány meg fogja akadályozni, hogy az infláció újra emelkedjen”
– írták.
Hozzátették, a kormány azonban nem éri be ennyivel, az a célja, hogy 3-6 százalékos gazdasági bővülést érjen el a magyar gazdaság. Mindennek az alapjait a gazdasági semlegesség teremti meg. Annak érdekében, hogy ebbe a növekedési sávba a kormány felhúzza a gazdaságot, 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet dolgozott ki – emlékeztettek.
Az Akcióterv célja, hogy tovább növelje a fizetések vásárlóerejét, biztosítsa a megfizethető lakhatást, továbbá a Demján Sándor Programon keresztül megduplázza a hazai kkv-k méretét.
„Az Akciótervnek köszönhetően jövőre elérhetővé válik 3-6 százalékos gazdasági növekedés, ami már az első negyedévtől kezdve 3 százalék fölé ugorhat. Az sem kizárt azonban, hogy nagy meglepetéseket is fogunk látni, hiszen a 21 intézkedés jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba. Az Akcióterv ugyanakkor nemcsak a növekedést támogatja, hanem annak bevonó jellegét is erősíti, hiszen a társadalom széles rétegéhez juttatja el a konjunktúrát javító intézkedéseket, amelyek fókuszában a családok, a vidék és a kis- és közepes méretű vállalkozások állnak”
– írta az NGM.
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország gazdasági sérülékenysége: okok, következmények és lehetséges kiutak
Az elmúlt évek gazdasági folyamatai ismét ráirányították a figyelmet a…
Tovább olvasom >Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak…
Tovább olvasom >Magyarország továbbra is befektetésre ajánlott célpont
Magyarország pénzügyi helyzete stabil, hazánk továbbra is befektetésre ajánlott célpont.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Komoly átalakulásban a magyar tésztapiac
A szokások változása alapjaiban formálják át a magyar tésztapiacot –…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >Linamar és Gallicoop vezeti továbbra is a Békés vármegyei TOP100 vállalati listát
Továbbra is a Linamar Hungary Zrt. és a Gallicoop Zrt.…
Tovább olvasom >