Stagnáltak a fogyasztói árak az Egyesült Államokban szeptemberben
Nem változtak a fogyasztói árak szeptemberben az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban, a maginfláció pedig a vártnál alacsonyabb lett, ami támogatja azokat a várakozásokat, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága októberi ülésén az idén immár harmadik alkalommal csökkenti a kamatot a gazdasági növekedést fenyegető kereskedelmi kockázatok közepette.
Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala csütörtökön közölte, hogy éves összevetésben 1,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Elemzők 1,8 százalékot vártak az augusztusban mért 1,7 százalék után.
Havi összehasonlításban nem változtak a fogyasztói árak. Elemzők az augusztusival megegyező értékre, 0,1 százalékos emelkedésre számítottak.
Az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció éves szinten 2,4 százalék volt szeptemberben, csakúgy mint az előző hónapban. Elemzők is 2,4 százalékos emelkedésre számítottak.
Havi összevetésben 0,1 százalékkal nőtt a maginfláció. Elemzők 0,2 százalékra számítottak az augusztusi 0,3 százalékos emelkedés után.
Éves összevetésben az élelmiszerek ára 1,8 százalékkal emelkedett, az energiáé viszont 4,8 százalékkal csökkent, utóbbi kategórián belül az üzemanyagok ára 8,2 százalékkal, a fűtőolajé pedig 8,5 százalékkal esett vissza. Havi összehasonlításban az élelmiszerek 0,1 százalékkal, az energia pedig 0,3 százalékkal drágult szeptemberben.
Az alacsony és stabil infláció mozgásteret ad a Federal Reserve-nek, hogy csökkentse a kamatokat, ha az amerikai gazdaság teljesítménye tovább gyengül. A piacok szinte biztosra veszik az október végi kamatvágást. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

