Stagnál a vállalkozások jövőbe vetett bizalma
A hazai vállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai lényegében nem változtak az év első negyedévéhez képest. A K&H kkv bizalmi index mindössze 1 pontos emelkedést követően jelenleg -10 ponton áll, ami egyben az elmúlt négy év egyik legjobb eredménye. Jelenleg a gazdaságpolitikával, a vállalati hitelkamatokkal és az uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozások javultak, miközben a vállalkozás pénzügyeit és a versenyhelyzetet illetően visszafogottabbak lettek a cégek – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint (2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint) éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik.
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2014. május 30. és június 13. között történt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >