Stagnál a hipermarketek részesedése

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 10. 09. 00:00

Bár a fogyasztók fizetőképességük mérséklődése miatt az olcsóbb árukat és alacsonyabb árakat kínáló üzleteket keresik, a szupermarket csatorna 2008 első hat hónapjában mégis erőteljes növekedésnek indult.

A GfK Hungária Piackutató
Intézet Stratégiai Levél-FMCG tanulmánya
összefoglalja, milyen tendenciák jellemzik az elkövetkező
másfél év piaci, gazdasági és
kereskedelmi folyamatait.
A hazai kiskereskedelemben évek
óta tartó koncentráció jellemző
áruházbezárásokkal és ezekkel
párhuzamos boltnyitásokkal. Az egyes értékesítési
csatornák teljesítményét illetően el
kell mondani, hogy a hipermarketek piaci részaránya a
korábbiakkal ellentétben stagnál.
„A jelenlegi – véleményünk
szerint átmeneti – stagnálás egyrészt
annak tulajdonítható, hogy a tavalyi év utolsó
negyedében, illetve 2008 első hónapjaiban, ellentétben
a hipermarketekkel, mind a szupermarket, mind a diszkontcsatorna
szegmensében jelentős számú áruház
nyílt” – elemezte az okokat Kui János, a GfK
Hungária kereskedelemkutatás szektorának
menedzsere. Figyelembe véve a hipermarket-láncok
középtávú expanziós terveit és
az eddigi tendenciákat, a GfK Hungária prognózisa
szerint a csatorna középtávon további 5-6
százalékos piaci részesedést szerez.
2008 első félévében
a szupermarketek szerepeltek a legsikeresebben, hat hónap
alatt 1,8 százalékpontos piacrész-növekedést
produkálva. Erősödésük irányába
hat az egyik nagy hipermarket-lánc szupermarket-szegmensen
belüli további terjeszkedése, továbbá
a középtávon várhatóan emelkedő
vásárlóerő is, amely a minőségi, de
magasabb árfekvésű termékek felé
fordítja a fogyasztók figyelmét.
A diszkont-csatorna piacrésze
nem mutatott jelentős elmozdulást a tavalyi év vége
óta. A magyar piacra idén belépő lánc
piacra gyakorolt hatása egyelőre nem érezhető. A
további négy diszkontlánc közül –
részben boltnyitásainak köszönhetően –
csupán egy szereplő tudta növelni részesedését,
a többiek eredményei romlottak. A nagy hálózatok
további terjeszkedését, illetve egyes
diszkontüzletek átalakulását figyelembe
véve előreláthatóan ez az a csatornatípus,
amely középtávon a legintenzívebb fejlődést
produkálja majd.
A hazai tulajdonú láncok
valamelyest erősödtek, és – ahogy az várható
volt – folytatódott a független kisboltok térvesztése.
A szakértők meglátásai
szerint a reáljövedelmek csökkenése és
a növekvő energiaárak jelentősen visszavetették
a fizetőképes keresletet és a vásárlási
kedvet, ami ráadásul az élelmiszerek
drágulásával párosult. A fogyasztók
jövedelmük csökkenésére az adatok
szerint kétféleképpen reagálnak:
megszokott márkatermékeiket olcsóbb helyettesítő
termékekre cserélik, illetve gyakrabban vásárolnak
az alacsonyabb árszínvonalat képviselő
kereskedelmi csatornákban. Ennek látszólag
ellentmond a szupermarket csatorna piacrészének fent
már említett 2008. első félévi
növekedése.
Noha az európai országok
viszonylatában hazánkban a kereskedelmi márkák
forgalmi részesedése viszonylag alacsony, a háztartások
vásárlásaiban arányuk évről-évre
nő. A vásárlóerő csökkenése
2008-ban várhatóan tovább erősíti ezt a
tendenciát.

Kapcsolódó cikkeink