Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába is, a tavaszi csapadék a termőterület nagy részén kezdetben jót tett a növényeknek, az ültetvényeket azonban a felhőszakadások, jégverések és a nyári aszály is igencsak megviselte. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége szerint bizakodásra ad okot, hogy végre megállt a termőterület csökkenése.

A meleg miatt a dohány törése is hetekkel a szokásos időszak előtt kezdődött meg ebben az évben (Fotó: Pixabay)
Optimista várakozásokkal készültek az idei szezonra a dohánytermesztéssel foglalkozó gazdálkodók. A beültetett területek tavasszal kifejezetten kedvező képet mutattak, a palánták jól eredtek. A júniusi sok csapadéknak köszönhetően a növények ugyan jól éreztek magukat, ám a bőséges vízellátás miatt szerény gyökértömeget fejlesztettek, ezért a később hirtelen betörő forróság jobban megviselte az ültetvényeket. Egyes területek belvizessé váltak, ami szintén nem kedvezett az állománynak. Az aszály súlyosbodásával a növények növekedése megtorpant, és kényszerérés következett be. A gazdáknak szó szerint versenyt kellett futniuk az idővel, hisz ilyen körülmények között a termés minősége és mennyisége is napról napra gyengülhet.
A forró nyár nem csak a gyümölcsösökben hozta előre a szüretet, a dohány törése is hetekkel a szokásos időszak előtt kezdődött meg ebben az évben
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének körképe szerint a beszállított dohány átvételekor az látszik kirajzolódni, hogy az öntözetlen területeken lévő kultúrákat súlyosabban érintette a nyári forróság, mint az öntözött állományokat, így a kétfajta terület átlagaként egyelőre közepes termésátlagra számítanak a piaci szereplők. Ez a helyzet is jól mutatja, hogy nemcsak a dohányban, de más kultúrában sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mekkora szerepet játszik az öntözés a stabilabb termelési körülmények megalapozásában. A dohány felvásárlása jelenleg is zajlik, a Virginiát várhatóan november végével bezárólag át tudják adni a termelők, aztán indulhat a Burley felvásárlás is decemberben.
A hosszú évek óta tartó területcsökkenés végre megállni és stabilizálódni látszik 2800 hektár körül, köszönhetően a gazdák kitartásának, a támogatások fenntartásának, és az átvételi árak növekedésének
A várakozások alapján a bázisjogosultságok frissítése is beváltja majd a reményeket, és az újrarendezést követően az aktív gazdálkodók kiszámítható körülmények között folytathatják a termelést. Az egyre szélsőségesebbé váló időjárási tendencia miatt abban kevésbé bízhatnak a termelők, hogy a következő években kiegyenlítettebb lesz az időjárás, főként a csapadék eloszlása. A megfelelő feltételek teljesülése estén abban lehet optimista az ágazat, hogy az aktív gazdálkodók továbbra is készek lesznek mindent megtenni a jó termésért, csakúgy, mint a szakirányítás, ahol a termelők képviselői, a felvásárlók, a kamara képviselői és az Agrárminisztérium munkatársai is szoros együttműködésben igyekeznek elérni, hogy ez a rendkívül összetartó termelői közösség továbbra is a lehetőségeket legjobban kihasználva részesülhessen a támogatási forrásokból.
MADOSZ – NAK
Kapcsolódó cikkeink
Országos megfigyelő hálózat segíti a gazdálkodókat a kártevők elleni hatékony védekezésben
Újabb pontokkal bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos megfigyelő hálózata.…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: újabb 5 milliárd forint támogatás feldolgozó üzemek fejlesztésére
Az Agrárminisztérium elkötelezett a hazai, minőségi élelmiszert előállító vállalkozások segítése…
Tovább olvasom >A rendszerváltás utáni legnagyobb agrárfejlesztési program részesei vagyunk
A rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési program részesei…
Tovább olvasom >További cikkeink
Módosultak és kiegészültek az RSzKF járvány miatti intézkedések
Újabb intézkedéseket vezet be és a már meglévőeken is módosít…
Tovább olvasom >További segítséget kapnak a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott agrárvállalkozások
A kormány lehetőséget teremt arra, hogy a Bérgarancia Alapból is…
Tovább olvasom >Miért lett olcsóbb a laktózmentes tej? – árrésstop, rejtett haszonkulcsok és a „mentes” termékek trükkje
Meglepő eredményre jutott egy friss árösszehasonlítás: a kormány által bevezetett…
Tovább olvasom >