Stabilan nő a Continental Dohányipari Csoport árbevétele
A válság ellenére is évente mintegy 5 százalékos árbevétel-növekedést könyvelhetett el az utóbbi években a Continental Dohányipari Csoport – mondta az MTI-nek Sánta János, a cégcsoport elnöke csütörtökön Sátoraljaújhelyen.
A cégcsoport az észak-magyarországi városban működteti az egyetlen magyar tulajdonban lévő dohánygyárát. A dohánygyár mintegy 250 embernek ad jelenleg munkát, és múlt évi árbevétele meghaladta a 13 milliárd forintot – tette hozzá Füzi Csaba vezérigazgató. Jelezte: a cégcsoport árbevétele tavaly mintegy 20 milliárd forintot tett ki.
Az elnök szerint a magyar piacon a cégcsoport piaci részesedése 6 százalék körül mozog, ez azonban a fogyasztási dohánypiacon lényegesen nagyobb az átlagosnál.
A dohánygyár árbevételének mintegy felét külföldön realizálja, ez azonban Sánta János szerint az idén meghaladja majd az 50 százalékot, feltehetően 55 százalék körül alakul majd.
A szakemberek közölték: a dohányipari termékek jövedéki adójának emelése érzékenyen érintette ugyan a cégcsoportot, de a régi 30 napra érvényes adójegy növelheti a feketekereskedelem arányát, mivel az az olcsóbb áruk fogyasztóit a nem legális szféra felé tereli véleményük szerint – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >